Nyomdák, újságok, olvasók

Teljes szövegű keresés

Nyomdák, újságok, olvasók
A magyar sajtó fénykora a 19-20. század fordulójának évtizedeire tehető: ekkorra alakultak ki hazánkban a modern tömegtájékoztatás társadalmi és technikai feltételei. A liberális állam polgársága felismerte a sajtó politikai és üzleti jelentőségét, nyomdaiparunk pedig felzárkózott a legfejlettebb országokéhoz. Sajtónk ekkor vált a negyedik hatalmi ágazattá.

A Centrál kávéház az 1910-es években, Budapesten. A kávéházak különlegesen fontos szerepet játszottak az irodalmi életben éppúgy, mint a sajtótörténetben. Az íróknak, szerkesztőknek sok esetben munkahelyet, találkozási pontot is jelentettek
Noha az újság fogalma – feladata, tartalma, külalakja, műfaja – évszázadok során rengeteget változott, elkülönítését más nyomdai termékektől mindig is megjelenésének rendszeressége, folyamatossága jelentette. Ma már persze természetes, hogy ezen az alapon különülnek el egymástól a napi- és hetilapok, folyóiratok és magazinok, ám minél messzebbre lapozunk vissza a magyar sajtó történetében, annál nehezebbé válik e szempont alkalmazása: hiszen például a múlt század elejének hírlapjai – a korabeli "napilapok" – hetente csupán kétszer jelentkeztek, s korai folyóirataink jó része sem havonta jelent meg, hanem a legváltozatosabb időpontokban – amikor volt elég pénz, cikk, szerkesztői erő és cenzori jóindulat a megjelentetéshez -, az akkori olvasói tudat azonban – nálunk éppúgy, mint a világ más pontjain – világosan megkülönböztette az "újságleveleket" az egyéb nyomdai termékektől: a könyvektől, röpiratoktól, még ha azok – e kezdeti időkben – rendszeresebben jelentek is meg. Talán azért, mert az újságokban megszületésük óta kitüntetett szerepet kapott az ismeretterjesztés, az információátadás feladata.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages