Egyházi kultúra a középkorban
Egyházi kultúra a középkorban
Amikor az első térítő szerzetesek hazánk földjére érkeztek, nem csupán térítői szándékuk magabiztosságát és vértanúságra való hajlandóságuk elszántságát hozták magukkal, hanem a középkori európai kultúra számos vívmányát is. Adataink szerint Pannonhalma, majd a többi monostor, általában a klerikusok élenjáró szerepet vittek az írásbeliség meghonosításában. A rendházakhoz már István korában hozzátartozott a könyvesház, amelyben adataink szerint megtalálhatók voltak a Biblia és a szertartáskönyvek mellett tudományos művek is. Mivel ebben a korban nagy érték volt egy kódex, ezért tiszteletet érdemlő tény, hogy e könyvtárak állománya már a korai időben is ötven-száz kötetre rúgott. A kultúra, az írásbeliség terén hamarosan új feladatok is adódtak: a hazai papság képzése már megkívánta, hogy létrejöjjenek – kolostorok, püspöki székesegyházak mellett – az első, az írás-olvasástól a magasabb tudományokig ismereteket nyújtó iskolák. A betűvetés e korban tőlünk nyugatra sem volt a világiak mestersége: a királyi udvar, az oklevél-kibocsátás ügyét szolgáló kancellária egyháziak munkáját kívánta, akik írópadjaik fölé görnyedve szerkesztették, másolták az okmányokat. A 13. századra ez a munka – jóllehet a nyelve továbbra is latin volt – tovább terebélyesedett. Kialakult a káptalanok hiteleshelyi tevékenysége; itt – mai fogalmak szerint – levéltári és közjegyzői hivatal feladatait látták el. Ebben az időben már a városokban is vannak iskolák, ahol klerikusok oktatják a gyerekeket. 1150 után egyházi társadalmunk élvonalában megjelennek az első külországban tanult magiszterek. 1200 után gyakorivá, 1300 után tömegessé válik a magyar diákok jelenléte Párizs, Bologna, később Krakkó egyetemén; Paulus Hungarus, az egyik első domonkos Itáliában már magisteri fokozatot szerzett. Itthon a karthauziak megtelepedésével rendszeressé válik a könyvmásolás.
Pécs, majd Óbuda egyetemei egyházi intézmények; a világi értelmiség megjelenése a 15. század előtt elképzelhetetlen. Az államigazgatás és az oktatás még Mátyás korában is egyházi. Janus Pannonius, bár költészete reneszánsz módon világias, elsősorban művelt klerikus. Szalkai László iskolai füzeteiből tudjuk azt is, hogy e kor hazai iskoláiban európai szintű műveltség szerezhető, a magyar Temesvári Pelbárt prédikációs könyve pedig messzi országokban is megbecsült, közkedvelt olvasmány.
Ám az egyház a kultúra más területein is az élen jár. Hazai bencés mesterek a román, a ciszterek a gótikus építészet meghonosítói. A középkor óta eltelt viharos századokat épségben túlélt templomok falfestményei a nép számára képileg megjelenített hit páratlan szépségű alkotásai. Egyházi művészetünk a képfaragó barátok munkálkodásától egyenes úton vezet annak a művész-iparos rétegnek a kialakulása felé, amely a késői magyar gótikában M. S. mester festészetétől a garamszentbenedeki úrkoporsóig mutatja képzőművészeti kultúránk alakulását-változását. Az egyház megtermékenyítő közreműködésének meghatározó jelentősége felismerhető a magyar zenetörténetben is; a gregorián dallamvilág első hazai darabjai a hazai szerzetesi templomok csendjében hangozhattak el. A magyar nyelvű irodalom legősibb rétege is egyházi: elég a Halotti beszédre és az Ómagyar Mária-siralomra gondolni.
A gazdálkodás, az anyagi kultúra területén – a korábbi európai gyakorlatnak megfelelően – az egyház szintén nem csupán megrendelőként járult hozzá kézműves mesterségek sorának létrejöttéhez és fejlődéséhez. A bencés és a cisztercita monostorok jól és szervezetten gazdálkodó birtokai élenjártak a modernebb földművestechnikák alkalmazásában, főleg belterjes, szakértelem-igényes ágazatokban.
Az is kétségtelen, hogy a 15. századtól a reneszánsz irányába tartó fejlődéssel a kultúra különféle területein már megjelent a világi elem; a világi értelmiség és városi polgárság egy olyan, egyre inkább tanult rétege, amely a szakrális kultúrától függetleníteni tudta magát.
Németalföldi hóráskönyv. Díszes kódex a pannonhalmi apátsági könyvtárból
