Ortodoxok, zsidók, muszlimok

Teljes szövegű keresés

Ortodoxok, zsidók, muszlimok
A keleti – ortodox – kereszténység már az Árpád-korban is jelen volt hazánkban, de komoly erővé csak később, szerbek, rutének, románok kisebbségi egyházaként válhatott. Trianon véget vetett ennek a jelenlétnek; az ortodox hagyományt ma csak kis közösségek ápolják. A magyar zsidóság sok megpróbáltatás után ígéretesen fejlődött életét a holocaust tragédiája törte derékba, az iszlám pedig a török kor után már csak a történeti forrásokban és építészeti emlékekben élt tovább.

A budapesti Március 15. téri ortodox templom képfala (ikonosztázionja)
A magyarság Európa szívében, a Kárpát-medencében megtelepedve egyszerre került érintkezésbe a nyugati, katolikus és a keleti, ortodox kereszténységgel. Magyarország a nyugati egyház hitére tért, de a továbbiakban is otthont adott a keleti egyház változó számban földjén élő híveinek. A zsidóság jelenléte is folyamatos volt történelmünk századaiban, az iszlám török kori virágzásának azonban a 17. század utolsó évei véget vetettek.

Istenszülő a Gyermekkel (Gyöngyös)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem