A szekularizáció

Teljes szövegű keresés

A szekularizáció
A felekezeti többféleség, majd a hagyományos falusi társadalom széthullása vezetett oda, hogy a vallásosság mindennapi természetessége megszűnt. A 19. század – iparban munkát vállaló, nagyvárosba költöző – embere számára a hagyományos vallási formák üressé és távolivá lettek. A hagyományos környezet odahagyása alapjaiban változtatta meg az emberek életét, a gyorsan növekvő nagyváros magányos plébániája pedig sem befogadni, sem magához hívni nem volt képes az embereket. A vallástalanság mindezzel együtt viszonylag új jelenség; magyar statisztika szerint a felekezeten kívüliek száma 1894 után, amikor a felekezetenkívüliség egyáltalán törvényesen létező emberi helyzetté válik, nem haladja meg a népesség 0,5 %-át. A vallásos aktivitás csökkenése századunk elejétől folyamatosan megfigyelhető; a két háború között becslések szerint már csak az össznépesség 2/3-a rendszeres templomjáró, a hit dolgai iránti érdektelenség és közömbösség pedig főleg a nagyvárosokban válik tömegessé. A vallásgyakorlatnak és a vallási értékeknek a mindennapokból való kiszorulása a szekularizáció, amely alapjaiban rendezi át a hagyományos vallási értékrend helyét, szerepét és súlyát a mindennapokban. A vallástól való tömeges elfordulásban több tényező is közrejátszott; így oka annak az egyházak tehetetlensége és konzervativizmusa, a materiális értékek jelentőségének növekedése és azok az ideológiák is, amelyek az ember szabadságának, önmegvalósításának zálogát az Istentől való megszabadulásban jelölték meg. Az eredmény a tradicionális vallásosság széthullása volt. Azok a prognózisok és remények azonban, amelyek a hit feleslegessé válását és a vallásosság lassú kihalását ígérték, mára hamisnak bizonyultak. A hitrendszerekhez való kötődés az egyén döntésének tárgya lett; világunk vallásos és vallástalan ember számára is megélhető alakot öltött.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages