Cigányzene
Cigányzene
Ilyen címen elsősorban a magyarországi cigányzenészek által játszott zenét, nem a cigányok saját zenéjét szokás emlegetni. Magyarországon a cigányzenészek hagyományos repertoárjának zöme magyar nóta – népies dal. Ezért lényegében helyénvaló, amit Bartók Béla 1931-ben, Cigányzene? Magyar zene? című cikkében ír: ". . . kijelentem, hogy amit önök cigányzenének neveznek, az nem cigányzene. Nem cigányzene, hanem magyar zene: újabb magyar népies műzene..."
A mai híres budapesti rajkók múlt századi elődei
Cigányzenészek nemcsak Magyarországon működnek. Törökök és balkáni népek – görögök, macedónok, albánok stb. – között is elsősorban ők a hagyományos hangszeres zene, főleg tánczene, művelői. Jellemző, reprezentatív hangszerük ott évszázadokon át a dobbal kísért keleti oboa (zurna) volt – ugyanaz a hangszer, melyet tárogató néven a kuruc szabadságharcok idején Magyarországon is kedveltek. Andalúziában, Spanyolország déli részén, a zenét művelő cigányok jellegzetes műfaja a gitárral kísért flamenco ének. A 19. századi Oroszország előkelő rétegeit hasonlóképpen vokális zenével – több szólamban énekelt orosz népies dalokkal – szórakoztatták, s ehhez ugyancsak gitárkíséretet használtak. Romániában, ahol ugyanúgy, mint Magyarországon, a hegedű a fő hangszerük, nemcsak tánczenét játszanak, hanem az epikus énekmondásnak is mindvégig ők voltak a mesterei. Hivatásos zenészként természetesen mindenhol, mint Magyarországon is, a helyi lakosság zenei igényeit elégítik ki, nem a cigányok zenéjét játsszák. Maga a nem zenész cigányok zenéje, a cigány népzene is sokféle. Magyarországon a legutóbbi évtizedekig kimondottan hangszer nélküli, vokális zene volt; csupán két-három évtized óta használnak énekükhöz mind gyakrabban gitárkíséretet.
Európában a 18. század végéig azt hitték a cigányokról, hogy Egyiptomból származnak, ennek köszönhető az angol gypsy, a spanyol gitano, a francia gitan nevük. A nyelvtudomány derítette ki, hogy Észak-Indiából származnak. Őshazájukat időszámításunk ötödik és tizedik százada közt hagyták el és sok évszázadon át, szakaszos, lassú vándorlással jutottak el Európáig. Első csoportjaik a 14. század vége táján, délkelet felől érkeztek Magyarországra. Az Európába érkező cigányok jellemző foglalkozásai közt azonban a történeti dokumentumok a zenélést nem említik. Egy évszázaddal későbbről, a 15. század végéről valók a legkorábbi adatok cigányzenészekről, akik már akkor sem a vándorló cigánycsoportok tömegében, hanem azoktól függetlenül léteztek.
Nem eléggé tájékozott külföldi körökben a magyarországi cigányt az utóbbi két évszázadban leginkább hegedűvel a kezében volt szokás elképzelni; a tőle hallott zenét pedig egészében a cigányokénak hitték. E közhit megerősítésében nagy szerepe volt Liszt Ferenc, először 1859-ben Párizsban, franciául kiadott híres könyvének: A cigányokról és a cigányok zenéjéről Magyarországon. Liszt, nem ismerve eléggé a körülményeket és szó szerint értelmezve a magyarok által is használt "cigányzene" kifejezést, maga is abban a hitben élt, hogy a cigányzenészek nemcsak előadói, hanem létrehozói is az általuk játszott zenének.
