Műveltség és erkölcs

Teljes szövegű keresés

Műveltség és erkölcs
Babits Mihály még atyai elnézéssel írt a 30-as évek pályakezdő fiataljairól, akik közül később jónéhányan irodalmunk fontos alakjává lettek. E felfelé ívelő pályáknak mindvégig közös jellemzője maradt a hagyományokhoz való hűségük kikezdhetetlen erkölcsi tartásuk és rendkívüli műveltségük, melyek révén sokan (Devecseri Gábor, Kálnoky László, Képes Géza, Rónay György, Vas István, James Joyce Ulyssesének magyarításával Szentkuthy Miklós) a magyar műfordítás-irodalmat Szabó Lőrinc után is új színekkel gazdagították, számtalan nagy művet, olykor egész korszakot hódítva meg a magyar olvasók számára. Nem kevésbé jelentős a magyar esszé gazdagításában végzett tevékenységük, a lírában és a prózában pedig végigjárták a Nyugat nyitotta utat, kijelölve a következő generációk továbbhaladásának irányát.
A dolgok, a költőietlen, köznapi dolgok, tárgyak a puszta egymás mellett való megnevezéssel költői értéket nyernek. A próza költői lesz. A valóság: költészet.
A gonoszsággal szemben csak jósággal lehet védekezni.
A mocsokkal szemben csak tisztasággal.
Az aljassággal szemben csak becsületességgel.
(Rónay György: Napló, 1964)

Természetimádók. Devecseri Gábor, Szendrő József, Karinthy Ferenc, Tersánszky-Józsi Jenő, Zolnay Vilmos, Dobrovits Aladár, Vajna János és mások társaságában

Jékely Zoltán az 1970-es évek elején

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem