Veszélyeztetett generáció
Veszélyeztetett generáció
Ami e vonzó sokféleségben mégis közös sajátosságuk volt: veszélyeztetettségük, reménytelenségük és kilátástalanságuk tudata. Pályakezdésüket a gazdasági világválság árnyékolta be, átélték az ország fokozatos jobbratolódását, néhányukat kitaszították, megbélyegezték a zsidótörvények, s kibontakozásukat késleltette a második világháború, amelynek Örley István és Radnóti áldozatául esett. A háború befejezése után három termékeny évük volt, könyveik sorát jelentették meg, s otthonra találtak a Kéry László (1920-1992) szerkesztésében kiváló folyóirattá vált, a Nyugat szellemiségét éltető Magyarokban. A fordulat éve legtöbbjük számára ismét negatív értelmű pályafordulatot hozott: nagy részüket kizárták az Írószövetségből, írásaik nem jelenhettek meg, s a társutasok is hamarosan kiábrándultak. Kirekesztésük 1953 után már nem volt oly szigorú, 1956 után pedig visszatérhettek az irodalmi életbe, mint annak nem támogatott, de előbb tűrt, majd mind elismertebb részvevői. A kényszerű hallgatást azonban nem egyformán dolgozták föl. Nem kevesen még hosszú éveken át, önmagukban is kételkedve küzdöttek hangjuk megtalálásáért. A bura alá kényszerített állapot megviselte őket, nem mindegyiküknek volt lelkiereje, hogy reményvesztetten íróasztal-fiókja számára dolgozzék. Visszatérésük ezért vontatott volt, s később is bizalmatlanul fogadta alkotásaikat a hivatalos, az irodalompolitika által manipulált kritika. Abban a hallgatólagos értékrendben azonban, amelyet az irodalmi élet tevékeny részvevői alakítanak ki, méltó helyükre kerültek.
