ILLYÉS GYULA (Vasy Géza)

Teljes szövegű keresés

ILLYÉS GYULA
(Vasy Géza)
A század nagy részét átívelő hat évtizedes írói pálya során számtalanszor vállalt úttörő, kezdeményező szerepet. Közvetítői munkája is jelentős: egymásra következő nemzedékeket, eltérő törekvésű mozgalmakat kapcsolt össze.
Az avantgárd áramában kezdett írni, majd a Nyugat köréhez és a népi írók mozgalmához tartozott, végül nemzeti költővé vált, hiszen egy nemzetet akart műveivel kellő önismeretre nevelni és öntudatossá tenni.
A Tolna megyei Rácegrespusztán született 1902-ben, s élete első évtizedét itt töltötte. Apja uradalmi gépész volt. Dombóváron, Bonyhádon, Budapesten járt középiskolába. Részt vett a baloldali diákmozgalmakban, s a várható letartóztatás elől 1921 végén, elsőéves bölcsészhallgatóként emigrált: 1926-ig Párizsban élt, bekapcsolódott a francia avantgárd mozgalmaiba, s Kassák lapjában is publikált. Hazatérése után a Nyugat munkatársa lett. Vezető szerepet vállalt a népi írók mozgalmában, s folyóiratukban, a Válaszban. 1937-től a Nyugat társszerkesztője, Babits halála után, 1941-1944 között a Magyar Csillag szerkesztője. 1945 után hamarosan visszavonult a politikai közszerepléstől. 1946-1949 között szerkesztette az újra megindult Választ. Később azonban soha nem engedték meg, hogy folyóiratot szerkesszen. 1983-ban halt meg.

Illyés Gyula 35 évesen

Illyés Gyula 4 éves korában szüleivel, nénjével és bátyjával

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages