Urbánusok és népiesek
Urbánusok és népiesek
Az 1920-as években a líra- és epikatörténeti változásokon túl a magyar irodalomban és közgondolkodásban másfajta polarizáció is megjelenik: a baloldali, az urbánus és a népi gondolat ekkor kezd táborrá szerveződni.
A baloldali pártok, a nyugat-európai marxista értelmiség az első világháború végi forradalmi mozgalmak vereségét átmenetinek hitték. Változatlanul úgy gondolták, az internacionalista munkásosztály oldja majd meg az emberiség problémáit. Még az 1930-as évek legelején is így vélekedtek. A politikai harcban a művészeteknek felvilágosító szerepet szántak. A könnyen befogadható, ideologikus inspirációjú realista alkotásoktól és a mozgósító expresszionista művektől vártak segítséget.
Az urbánusok (’urbs’ a. m. város) számára legfontosabb az emberi jogok egyetemessége volt. Úgy vélekedtek: a haza, a nemzet túlságosan szűk fogalmak, túlságosan sok szenvedést okoztak már az emberiségnek – hasonlóképpen vélekedett erről átmenetileg 1919 zaklatott első hónapjaiban egy tanulmányában Babits Mihály is –; másrészt úgy képzelték, a 20. század, a technikai civilizáció mindenképpen a globális megoldásoknak kedvez majd.
Nálunk az 1920-as években – miközben a kormányzat is, az egyházi szervezetek is kidolgozták a maguk programját a falu átalakítására, a polgárosodás elősegítésére – a parasztság iránti érdeklődés növekedésében különös szerep jutott az irodalomnak. A Nyugat második nemzedékével egy időben, tőlük nem függetlenül, Erdélyi József, Illyés és Szabó Lőrinc pályáját sem feledve, az inspirációt gyakran tőlük véve-kapva, színre lépett a parasztköltők és -írók népes csoportja. Ők is, Móricz Zsigmond, Szabó Dezső és Móra Ferenc is, Oláh György Hárommillió koldus c. 1928-ban Miskolcon kiadott könyve, Fülep Lajos tanulmánysorozata a Nyugatban a falusi egykézésről, A magyarság pusztulásáról a parasztság sorsára irányították a figyelmet. Ugyanezt tette a csehszlovákiai Sarló mozgalom, a romániai Erdélyi Fiatalok Társasága és a magyarországi Bartha Miklós Társaság is.
A népi írók – a közvélekedés szerint: Darvas József, Erdélyi József, Féja Géza, Gulyás Pál, Illyés Gyula, Kodolányi János, Németh László, Szabó Pál, Tamási Áron, Veres Péter és mások – az 1930-as években (máshol részletezett) szociográfiai művekkel hívták fel a figyelmet a falusi viszonyok lehetetlenülésére. Ugyanők – Gulyás Pál, Fülep Lajos, Németh László, legkivált Sárközi György közreműködésével és szerkesztésében – az évtized közepén, 1934 és 1938 között, politikai aspirációkat is kifejezve, kiadták folyóiratukat, a Választ.
A népi írók a parasztság érdekeinek megfogalmazásával, a magyarság értékeinek hangoztatásával – Illyés Gyula gondolatát ideidézve – általában „jogot védtek”, bár demokratikus törekvéseik közben programjukban vitatható gondolatok is megjelentek.
A „népi” és az „urbánus” törekvések időnként politikai színezetet is kaptak. A népiesek úgy érezték, ők képviselik a nemzeti eszmét, a magyar történelmi hagyományokat. Az urbánusok úgy vélték, a modern korproblémák és művészi törekvések, az európai értékek megfogalmazása és érvényesítése rájuk vár.
Horváth Jenő rajzolta meg Fenyő László portréját
1930-ban alapították szépirodalmi és tudományos tevékenység elismerésére a Korvin koszorú kitüntetést
