A tudat oldása és kötése: Prae (1934)
A tudat oldása és kötése: Prae (1934)
A Prae keletkezéstörténete az író személyes tájékozódása az életben: „1928-ban húszéves koromban Apámmal hatalmas körutazást tettünk Európában. Ez megismétlődött 1931-es angliai ösztöndíjam alkalmából. „Mindent” felfaltam: várakat és katedrálisokat, könyvtárakban egzisztencialista bölcseletet, matematikát, csillagászatot s legmodernebb elméleti fizikát, mélylélektant, mitológiát. Nagyvilági mulatók, teológia, a nődivat, ultramodern építészet, a történelmi múlt komédiái, nők és szerelmek, képkiállítások, koncertek naponta: ez volt az életem. Minden táj gyönyörűsége, állatok, növények biológiája, kísérleti színházak, múzeumok voltak éjjelem nappalom. Élményeimet figurákkal, regényszerű cselekménnyel akartam kifejezni. A Prae címet adtam: jelezve, hogy ez a kamasz-könyv csak készülődés későbbi művekre. ” A két utazást követően a Prae kompozíciójában az aranymetszés elve alapján két réteg választható szét. Az eszmélkedés figurái a jelen adottságait élvező, modern életet élő intellektuelek: túl a kamaszkor hagyományokból kinövő tájékozódásán, de innen az élet mulandóságára is rákérdező felnőttkor számvetésén. Majd az ifjak ironikus csevegésének helyébe egy „öreg” anglikán lelkész meditációja lép: az öregség egyrészt a mulandóság érzékeltetése; a meghatározott szerep (lelkész) pedig megidézi a történelmet. Szentkuthy a lét és a sors imigyen feltáruló ellentmondásait a kereszténytudat szélsőségeiként éli át, és erről a horizontról teszi fel kérdéseit is. Ennek a meditációnak a kegyelmi állapota a karitász (a regényben egy félhülye lány simogatása): „Mi volt az a különös többlet ebben a simításban? Éreztem hogy a lánynak a simogatás természetes állapota, nem a keze mozdul, hanem egész teste azonos vele: eddigi babusgatási statisztikáimban, pesszimista cirógatás-mérlegeim felszámoláskor felvett adatai között minden egyes simogatás különálló gesztus volt, a szeretet éppen aktuális érzelmének úgynevezett kifejező mozdulata. A karitász ott kezdődik, ahol az nem lelki dolog, hanem a test maga: nem metaforikusan, nem biológiai hasonlatképpen, hanem hogy úgy mondjam, a teológiai anatómia merev klinikai szempontja szerint.” A jelenet ismételhetetlen, ellentétben a könyv összes egyéb vonatkoztatásával. Ennek a jelenetnek az értékelése és értelmezése: hogyan kerülhetők ki a mondén világ álszerelmeinek és álbarátságainak, illetőleg a magányos én elszigetelt dacának, végzetes önzésének buktatói. A Szabó Lőrinc-i költészetben megfogalmazódó „rettenetes” elvet, a Semmiért Egészent hitelesen feloldó, egy-egy életmű csúcsán feltűnő pillanat ez, melyre sóvárogva vágyik az ember, és elérve-átélve emlékével éltetője lehet élete egészének.
A Prae módszertani nyitottsága a tudomány akkor legújabb eredményeire (Heisenberg, Heidegger) és az együttélés szabadságára figyel. Kortárs művekre utalva: szülőhelye a Fiesta, az Ulysses és az Idegen emberek Európája (Joyce főművét, az Ulyssest utóbb le is fordítja). Az aranyifjak: Aldous Huxley, Joyce, Szerb Antal, Hevesi András, Szobotka Tibor vagy P. Howard-Rejtő Jenő regényeiben ekkoriban éppúgy otthonosak, mint a Praeben. A modernség az újfajta ismeretszerzés állapota a harmincas évek tudat-regényeinek. Kilépés a hagyományos életformából. A Prae zárása azután: találkozás a hagyománnyal. Annak a szemléleti útnak az átélése, amelyet önéletrajzi jelleggel Márai ír le az Egy polgár vallomásaiban: hirtelenséggel értéket és menedéket jelentenek a hagyományos keretek, az oly igen tagadott társadalmi rend. Az alapvető humán egységek: a személyiség, a család, az emberi összetartozás.
