Útkeresés és összegzés: Déry Tibor (1894-1977)
Útkeresés és összegzés: Déry Tibor (1894-1977)
Déry Tibor hat évtizedes írói pályája során minden műnemben és sokféle műfajban alkotott, mégis az epika áll az életmű középpontjában, s ezen belül is a regény. Műveit a klasszikus és a kortárs világirodalom alapos ismeretében – Marcel Proust, Franz Kafka, Thomas Mann eredményeinek alkotó felhasználásával – írta, s élete végéig hajlott a formaújításra. Ennek is köszönhető, hogy sokat tanulhattak tőle a fiatalabb nemzedékek, beleértve a neoavantgárd és a posztmodern próza alkotóit is.
Pályakezdő korszakának műveire az avantgárd nyomja rá bélyegét: az expresszionizmus, a dadaizmus és legtartósabban a szürrealizmus. Az izmusok hatása, tapasztalata tükröződik későbbi alkotásaiban is.
A befejezetlen mondat (1933-1938, megjelent 1947) modern nevelődési regény, amelynek középpontjában nemcsak egyetlen hős áll, hanem két, egymással élesen szemben álló osztály is: a polgárság és a munkásság. Parcen-Nagy Lőrinc, a főhős vívódó értelmiségi, aki fokozatosan kiábrándul felnevelő környezetéből, a nagypolgárságból, s a munkásság körében keresi a helyét. Sorozatos kudarcok érik, mert új, választott közösségeiben érthetően gyanakodva fogadták. A regény a polgárság világának fokozatos elértéktelenedését, pusztulását, ugyanakkor a proletariátus feltartóztathatatlan, de csak távoli, bizonytalan jövőben várható győzelmét hirdeti. A jelen így önfeláldozó harcra, aszkétikus fegyelemre kötelezi a mozgalom harcosait. Forradalmár figurái feláldozzák személyes boldogságukat, elhanyagolják magánéletüket, mindent a nagy célnak rendelnek alá. E nagy terjedelmű regény a társadalom széles körű, teljes ábrázolására törekszik. Az alakok, a jelenetek és a motívumok hálózatát szigorúan megkomponált szerkezet fogja egybe, szakítva az anekdotikus és a lírai szerkesztési formákkal, ötvözve a múlt századi kritikai realizmust a modern epikai kísérletekkel. A regényben különösen jelentős az emlékek szerepe, s a cselekmény jelen idejéhez képest a jövő is többször felidéződik. Ily módon a harmincas években játszódó történet időhatárai 1898-tól 1957-ig terjednek. Ez a technika elősegíti azt is, hogy a cselekményelemek mellett kellő figyelem terelődjön a gondolati anyagra is. Parcen-Nagy Lőrinc a személyiségét szeretné megőrizni egy olyan világban, amelyben ez mind több nehézségbe ütközik. A gond nem csak a központi hősé, hanem a legtöbb szereplőé, s természetesen az íróé is.
A befejezetlen mondatot mintegy folytatni kívánta volna – már címével is – a Felelet, a tervezett tetralógiából azonban csak két kötet készült el (1950, 1952), mert a második kapcsán a kor egyik legnagyobb ideológiai vitáját rendezte meg az akkori politikai vezetés, amely nem tudta elfogadni, hogy a harmincas évek szektás munkásmozgalmát az író kritikával ábrázolta. E vitának, s méginkább a korban átrajzolódó – eltűnő – történelmi távlatnak is szerepe van abban, hogy nagyregény helyét a kisepika foglalta el a következő években. A Déry világképét meghatározó történelmi fejlődésélmény fokozatosan átalakult, s mindinkább felváltotta a bizonyosságtudatot a kétely, az ironikus szkepticizmus. A változás reprezentatív alkotása a Niki (1956) c. kisregény, amely komoly nemzetközi sikert aratott, bebörtönzött íróját még Nobel-díjra is fölterjesztették. E mű „egy kutya története”, de több a példázatos állatmesénél: a szabadságról és annak hiányáról elmélkedik az emberi és az állati lét, a mindennapi élet és az életeszmény rétegeinek ütköztetésével. A humanizmus eszméje, a szolidaritás gondolata ad erőt a szabadsághiány elviseléséhez, s ugyanez a gondolat hatja át a Szerelem c. elbeszélést is (1956), a műnem egyik legszebb magyar alkotását, mely a Két asszony c. hosszabb elbeszélésbe beépítve a Szerelem c. filmben is nagy sikert aratott (Makk Károly rendezésében 1970-ben).
Míg korábban az írói világképben inkább csak a bizonyosságokat árnyékolták be a kételyek, 1956 után fordul a helyzet: inkább a kételyek totálissá válását gátolják a megfogyatkozott bizonyosságok, a megmaradt hit az emberi értelemben. A G. A. úr X-ben (1964) a váci fegyházban keletkezett, s a regényvilág tárgyi elemeit és szemléletét ez is formálja, a mű negatív utópia. A totális rabság és a merev elrendezettség nézőpontjából, s ilyen volt a személyi kultusz kora, s ilyen a börtönlét is, azt vizsgálja, hogy milyen a teljeskörű, a renddel nem szabályozott szabadság. A kiközösítő az előző regény huszadik századi miliője helyett a korai középkorba vezet. A 4. században élt Szent Ambrus milánói püspök történetében azonban átlátszóan mutatkoznak meg századunk ellentmondásai, az új hit diktatórikus terjesztésének tragikussága. Az Ítélet nincs (1968) különös önéletrajzi regény, a tárgyiasság és a fikció hiteles egysége teszi a műfaj egyik legfontosabb hazai példájává. Élete utolsó évtizedében főleg esszéisztikus publicisztikai munkákat (A napok hordalékai), és kisregényeket közölt, az utóbbiak közül a legnagyobb sikert a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (1971) aratta, különösen a musical változat bemutatása után. A mű gondolkodó szereplőinek központi kérdése az íróé is: van-e remény arra, hogy az emberi értelem segítségével elkerülhető legyen a teljes pusztulás?
Déry Tibor börtönből való szabadulása után három évvel, 1963-ban az angol parlament egyik tagjával, Londonban
1943 nyarán a szárszói konferencián balról: Dömötör Sándor, Sebestyén László, Bözödy György, Veres Péter, Darvas József, Majláth Jolán, Erdei Ferenc, Kiss István, Nagy István; a második sorban balról a harmadik csíkos kabátban Szent-Györgyi Albert
Déry Tibor tihanyi házuk kertjében feleségével, Kunsági Mária Erzsébettel, Böbével
