Iráni jövevényszavak
Iráni jövevényszavak
Számukat tekintve ugyan kisebb csoportot alkotnak, de műveltségszók lévén mégis fontosak a honfoglalás előtti iráni jövevényszavak. Az önállóvá váló magyarság már az uráli átjáró környékén érintkezett iráni népekkel és nyelvekkel (szkíták, szarmaták). Ebbe a korai rétegbe tartozik néhány olyan szavunk, amely a nomád állattartással, életmóddal függ össze. Kétségtelenül ilyen a tej szó, s az azonos fogalmi kör miatt a tehén szót is itt szokás emlegetni, bár az újabb kutatások alapján az uráli alaprétegből is származhat. Ugyancsak az állattartással függ össze nemez szavunk, melynek eredeti jelentése ‘préselt gyapjú’, és a bűz szó is. Ezen utóbbi kettőnek a szóvégi z-je tanúskodik a korai átvételről. Korai iráni átvétel a tíz számnév, s valószínűleg a hús és a vászon is.
Vándorlásai során a magyarság később, már talán az Azovi-tenger környékén, huzamosabb ideig élt az alán nép szomszédságában (ennek a népnek a leszármazottai a mai oszétok, akik a Kaukázusban élnek). Az alánokat a magyarok később jászoknak nevezték: a 13. század közepén, IV. Béla uralkodása idején a kunokkal együtt bebocsátást nyertek a Magyar Királyságba. Az ebből a nyelvből való szavak azonban még jóval a honfoglalás előtt kerültek át a magyarba. Biztosan alán eredetűek: asszony (eredeti jelentése ‘fejedelemasszony, királyné’) és híd; nagy valószínűséggel innen származnak a következő magyar szavak: ezer, legény, vért, verem, gazdag, üveg, zöld, egész, ing, kard, méreg (ez magyarázható a finnugor alapnyelvből is).
Van a magyarban néhány perzsa eredetű szó is, mely nem közvetlen népi kapcsolatok révén (hiszen a magyarok sohasem laktak a perzsák szomszédságában), hanem kereskedők közvetítésével jutott el a 7. század után a magyarba; ennek három biztos emléke van: vár (főnév), vám, vásár. Az első szó arról tanúskodik, hogy a sztyeppei népek is ismerhettek a védekezést szolgáló megerősített helyeket (pl. Sarkel), az utóbbi kettő pedig arról, hogy az árucsere sem volt ismeretlen a nomadizáló magyarság körében.
