A NYELV EREDETE (Horváth Katalin)
A NYELV EREDETE
(Horváth Katalin)
(Horváth Katalin)
A beszéd képessége és az artikulált (tagolt) nyelv az ember legsajátabb tulajdona: a nyelv teszi az embert emberré, különbözteti meg egyértelműen minden más élőlénytől, mivel lényegét tekintve különbözik az állati kommunikáció bármely formájától. Ez a különbség mindenekelőtt az emberi nyelvek valóságábrázoló funkciójában mutatkozik meg.
Századunk elején Karl Bühler német pszichológus és nyelvész a nyelv funkciói közül kiemeli a három leglényegesebbet: a nyelv 1. önkifejező, 2. felhívó (felszólító) és 3. valóságmegjelenítő, ábrázoló szerepét.
Az önkifejező és a felhívó funkció már az állati hangadásnál is megfigyelhető. Gondoljunk csak a külvilág jelenségeire reagáló érzelmi, indulati hangadások, mozdulatok állandó, véges készletére! Ezek betölthetik bizonyos – fajra jellemző – viselkedéseket kiváltó jelzések szerepét is. A nyelv lényegi – az állati (cselekvés-)kiváltóktól minőségileg különböző – valóságábrázoló funkciója szoros összefüggésben van a fogalmi gondolkodással. Az emberi nyelvek e funkció birtokában képesek a tényállásokat a fogalmak kapcsolatain keresztül, általánossá redukálva megjeleníteni. „Az emberi nyelv lényegéhez akkor jutunk közel – írja Edward Sapir amerikai nyelvész –, ha a nyelvet ama törekvés vokális megvalósulásának tekintjük, amelynek célja a valóság szimbolikus megragadása.” Éppen kognitív (a megismerésben betöltött) szerepe révén válik a nyelv a kommunikáció hatékony eszközévé is.
Wilhelm von Humboldt (1767–1835)
A modern ember eredetének két elmélete
A több ezer emberi nyelv sokfélesége ellenére a nyelv elvont fogalma – az általános nyelvészet tárgya – hasznos absztrakciónak bizonyult, hiszen a nyelvek alapvető egyezéseket mutatnak fel: azonosak funkcióikban és felépítésük (szerkezetük) lényeges vonásaiban. A nyelv, azaz a nyelvet alkotó elemek (szavak = jelek) és az elemeket rendező szabályok véges készlete valójában csak a beszédet alkotó végtelen számú mondatban létezik: a közlés mondatokban valósul meg.
A nyelv fizikai megvalósulása, a beszéd azonban pillanatnyi; ha nem rögzíti írás (vagy valamilyen elektromos eszköz), szinte születése pillanatában nyom nélkül megsemmisül. Márpedig – a kutatás mai állása szerint – a nyelv keletkezése és az írás feltalálása között több tízezer év telhetett el (az első írásos emlékek kb. négy-ötezer évesek), s e beláthatatlanul hosszú időszakaszból semmiféle nyelvi emlék nem maradt ránk. A nyelv keletkezésének kutatása már csak e tény miatt is mérhetetlenül nehéz.
A nyelv eredetének problémája mindig is vonzotta, foglalkoztatta az embert. Számtalan megoldási kísérlet történt, egymásnak sokszor szögesen ellentmondó elmélet, hipotézis született a különböző korok és gondolkodók tudásának, világnézetének megfelelően, ám ezek jó része üres spekulációnak bizonyult. Nem csodálkozhatunk ezen, ha figyelembe vesszük, hogy a nyelv eredetének megközelítéséhez nem nyújtanak segítséget az ún. primitív nyelvek vizsgálatából levont következtetések sem. Ezek ugyanis arra utalnak, hogy a primitív népek nyelvrendszerei is az adott közösségben, kultúrában a kifejezés és a kölcsönös érintkezés tökéletes eszközei. „Figyelemre méltó jelenség – írja Humboldt –, hogy talán még soha sem került elő olyan nyelv, amelynek ne lett volna többé-kevésbé teljesen kialakult grammatikája; olyan nyelv pedig, amelyet cseppfolyós állapotában, formáinak létrejövése közben leptünk volna meg, biztosan még soha.” A nyelv eredetének megközelítéséhez hiányzik minden történeti alapunk.
A monogenezis vagy poligenezis problémája
Isteni adomány vagy emberi alkotás?
Teremtés vagy evolúció?
Nyelveredet – nyelvfejlődés
