Gondolkodás és nyelv kölcsönössége

Teljes szövegű keresés

Gondolkodás és nyelv kölcsönössége
A gondolkodás és a nyelv kölcsönös meghatározottságát valló koncepciók mindkét irányú befolyás meglétét elfogadják, és ezek ingamozgásának vagy egyidejűségének elképzelését fejtik ki. Ha nem kiragadott idézetekből indulunk ki, végső soron Humboldt felfogása is ide vonható. Szerinte ugyanis a nyelvben a nemzeti jelleg, ezen belül a nemzeti gondolkodásmód (a nemzet minden egyes tagjának gondolkodása, szubjektív alkotótevékenysége) testesül meg, s amikor az egyes beszélő az elsajátítás során a nyelvvel mint gondolkodását óhatatlanul kívülről strukturáló, objektív erővel találkozik, a nyelvnek a gondolkodásra való hatása – össznemzeti szinten – visszahatásként érvényesül. A nyelv így egyszerre áll függő és meghatározó vonatkozásban a szellemmel (a gondolkodással).
Ezzel a felfogással rokonítható a nyelv és gondolkodás őseredeti azonosságának feltételezéséből kiinduló elképzelés is. Eszerint a tudat legősibb megjelenési formája a hangos tudat volt, amely később differenciálódott előbb egyfelől kommunikatív, másfelől pusztán cselekvéskísérő beszéddé, majd – az utóbbi belsővé válásával – gondolkodássá és nyelvvé. Ugyanez a folyamat a gyermeki nyelvfejlődésben is nyomon követhető, s talán a hangos gondolkodás, illetve a belső beszéd jelensége és a nyelvi revelációk pillanatai is a valamikori egység nyomait őrzik. Nyelv és gondolkodás elsőbbségének váltakozását ebben az elképzelésben eredeti és ismétlődően létrejövő egybeesésük alapozza meg.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem