A nyelvhasonlítás mozgatórugói
A nyelvhasonlítás mozgatórugói
A nyelvrokonításnak számos, nyelven kívüli mozgatórugója van: 1. nyelvi egyenrangúság, ill. elsőbbség, 2. a gazdasági hatalom, 3. a politikai érdekek, 4. tudati kompenzáció.
1. A humanizmus, a reneszánsz előmozdította nemzeti ébredés érthető velejárója volt, hogy a nemzeti nyelveket a héberhez mint afféle lingua primigeniahoz, ill. a másik két, szintén szent nyelvként számontartott nyelvhez, a göröghöz és a latinhoz hasonlították. A korszellemhez igazodva a magyar nyelv héber rokonságát hirdette Geleji Katona István (1645), Komáromi Csipkés György (1655), Pereszlényi Pál (1682), ugyanakkor azonban Szenczi Molnár Albert ezt a rokonítást nem fogadta el.
2. Ezekkel a kezdeti összehasonlításokkal nagyjából egyidőben fölmerültek olyan nézetek is, hogy egyes nyelvek ősibbek a hébernél is. A holland világbirodalom kialakulásának szinte logikus, a nyelveredeztetésben megnyilvánuló ideológiai következménye volt az az 1580-ban megfogalmazott nézet, miszerint a holland a Paradicsom nyelve. (Hasonló elképzelések a magyarral kapcsolatban is születtek, gondoljunk Táncsics Mihály, Horvát István történész [1825], vagy akár Markos Gyula [1919] ilyen témájú munkáira.)
3. Bár az előző pontban említett felfogásnak is volt politikai aktualitása, a magyar nyelvvel kapcsolatban a politikai érdekek diktálta „nyelvhasonlítás” a II. világháború idején élte virágkorát. Az elméletek a politika széljárását, ill. a frontok, a hadi helyzet alakulását szélkakas módjára követték. Így születhettek meg a magyar-japán és a magyar-német, majd a magyar-angol nyelvrokonságot hirdető „elméletek”.
A legmeghökkentőbb régi nyelvhasonlítás
Horvát István 1825-ben megjelent könyvében ezt írta: „Pözsög a Szentírás mindenféle magyar nevektől”: Mózes, Simon, Áron. De akár Ádám, aki mint a neve is mutatja, Ad-ám (tudniillik almát Évának). Vagy Babilon, ami nem más, mint Bábolna, Karthágó pedig Kard-hágó, Ilion (Trója görög neve) tulajdonképpen Ilonka-vár, és végül Stockholm is magyar eredetű, mert előzőleg Istókhalma volt.
Horvát István 1825-ben megjelent könyvében ezt írta: „Pözsög a Szentírás mindenféle magyar nevektől”: Mózes, Simon, Áron. De akár Ádám, aki mint a neve is mutatja, Ad-ám (tudniillik almát Évának). Vagy Babilon, ami nem más, mint Bábolna, Karthágó pedig Kard-hágó, Ilion (Trója görög neve) tulajdonképpen Ilonka-vár, és végül Stockholm is magyar eredetű, mert előzőleg Istókhalma volt.
A rokon népek költészetének könyve
4. Ezen a csoporton belül két típus különíthető el, amelyek azonban kapcsolatban is áll(hat)nak egymással: a) a hatalommal szemben megnyilvánuló ellenállás azáltal, hogy a hatalom által úgymond támogatott tudományos eredményeket megkérdőjelezi, b) a kisebbrendűségből fakadó kompenzáció-igény.
Az első csoportba sorolhatók az olyan megnyilatkozások, amelyeknek mozgatórugója az a téveszme, hogy a rendszerváltozás előtti időben a „hivatalos” tudomány által ellenzett nézetek a politikai fordulat után azonnal elnyerik tudományos, tudománypolitikai legitimációjukat. Így jelennek meg a napi sajtóban, a hetilapokban vagy folyóiratokban, de akár önálló kötetekben is a finnugor rokonságot ellenző írások, a finnugor rokonsággal foglalkozó kutatókat nem egyszer politikailag is megbélyegezve. Az ilyen esetek nem a nyelvtudomány, hanem a tudományszociológia és még inkább a pszichiátria kompetenciájába tartoznak. Az érdemes szerzők összekeverik a szabadságot a szabadossággal, ill. a véleményalkotás szabadságát a tudomány megalapozott kutatásokra épülő megnyilatkozásaival.
A sumer-magyar kérdés tudománytörténete
Nyelvrokonító kísérleteket bemutató könyv
A második csoportba sorolható esetek közül a legnagyobb tábora a sumér-magyar rokonításnak van. A sumér-magyar összehasonlítás fölvetését elősegíti az a körülmény, hogy a sumér nyelv eredetéről keveset tudni, s a sumér nyelv az Kr. e. 21. században megszűnik a hétköznapi nyelvhasználatban létezni. Mivel a magyar nyelv eredetéről szóló tanítást a laikusok megkérdőjelezik, szinte magától adódik a világ kultúrájában előkelő helyet elfoglaló sumér nép nyelvével való összevetés. A sumér nyelv grammatikájának alapos áttanulmányozása után egyetlen olyan elemet nem találtunk, sem a nyelv szerkezetében, sem a nyelv eszköztárában, amely a siker reményében volna összevethető a magyar nyelv megfelelő jelenségével. A szókészleti egyeztetésekről az alábbiak állapíthatók meg:
– Eleve gyanúsak azok a szavak, melyek teljes, vagy csaknem teljes azonosságot mutatnak a magyarral. A nyelv változik, s még a rokon nyelvi megfelelők közül sem mindig az a szabályos, mely a magyar szóhoz a legközelebb áll. (Szóösszevetésekkor mindig a szabályos hangmegfelelések, a rendszerszerűség kimutatására kell törekednünk.)
– A sumér-magyar rokonítás hívei sok esetben olyan szavakat idéznek, amelyek igazolhatóan a magyar nyelvújítás korában keletkeztek: egyén, egyed, szellemes, eszmény stb.
– Gyakran előfordult, hogy összekeverték a sumér és az akkád nyelvet. A téves olvasás és a téves értelmezés révén a sumér szavakat úgy lehetett igazítani, ahogy azt a magyar szó éppen megkívánta.
– Ha összevetjük a magyar és a sumér nyelv alapszókincsét, amely réteg a nyelvhasonlítás alapja, egyértelműen kiderül, hogy a két nyelv között semmiféle genetikai kapcsolat nincsen. Csak néhány példa:
| sumér | ti(l) | magyar | élet |
| eme | nyelv |
| du, ará, gin | men(- ni) |
| ngis, mu | fa |
| ti | nyíl |
| gaba | mell |
| šu | kéz |
