A politikus és a prózaíró

Teljes szövegű keresés

A politikus és a prózaíró
Néhány nagy hatású – retorikus irodalmunk gyöngyszemei közé tartozó – beszéde mellett (A magyar nyelv ügyében, A vallás ügyében, A lengyelek ügyében, Az örökös megváltás tárgyában, Búcsú az országos rendektől) Országgyűlési Naplójával a korszak szépprózájának egyik remekművét alkotja meg. A beszédek és a Napló azt a politikust állítják elénk, aki minden megnyilatkozásával maradéktalanul megfelel saját erkölcsi és politikai elveinek. Mindent elkövet azért, hogy elfogadtassa a magyar nemességgel a feudális viszonyok felszámolásának szükségességét, ugyanakkor a polgárosuló nemességre támaszkodva érvényt szerezzen a magyarság önrendelkezési jogának a Habsburg Birodalmon belül. Politikai küzdelmeivel egyszersmind az ellenzéken belüli egység megteremtését is szolgálja. Közvetít az egymással szembekerülő két óriás: Wesselényi Miklós és Széchenyi István között, s ugyanakkor a maga mérsékelt reformprogramja mellé állítja a karzat radikalizálódó ifjúságát.
A felségsértéssel vádolt Wesselényi báró védőiratának munkálatai közben éri a halál 1838-ban. Két novellája (A kárpáti kincstár, A vadászlak) és egy töredékben maradt nagyobb szabású epikus mű (A ferrói szent fa) bizonyítják kivételes tehetségét a széppróza műfajaiban is.
Krisztus így szólott: ahol ketten-hárman öszvegyűltök (tiszta imádással tudniillik), ott leszek én veletek! Ilyformán szól a haza is: ahol ketten-hárman öszvegyűltök (tiszta nemzeti lélekkel tudniillik), ott leszek én bennetek! mert a hazának szent neve nem csatolja magát a föld porához. Ezen tartomány, melynek kiterjedését most magyar hazának nevezzük, századok előtt más néptől mondatott hazának; őseink a Don mellett is, a Kaspium partjain is, magokkal hordozták a magyar hazát, s magokkal együtt hozták azt ide. Emberek teszik a valóságos hazát, nem ez élet nélkül való halmok és térségek, melyek ezerféle népnek egyforma érzéketlenséggel adhatnak lakást. Valamint a francia lélek lángolása a számkivetés helyét francia földdé változtathatja; úgy ellenkezőleg a magyar lélek kialvása születésünk helyét idegen földdé fogja változtatni.
Kölcsey: Játékszín

1815-től másfél évtizeden át Szatmárcsekén élt és dolgozott Kölcsey Ferenc. Ma a falu temetőjében nyugszik, nyughelyét klasszicista síremlék jelöli

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem