Folyamatos kísérletezések

Teljes szövegű keresés

Folyamatos kísérletezések
Petőfi 1844–1845 fordulója (azaz a János vitéz sikere) után lényegében felhagyott a népdalimitációkkal: a továbbiakban szinte minden egyes kötete más és más irodalmi stílussal vagy irányzattal való kísérletezésként fogható fel. A Cipruslombok Etelke sírjáról (1845) c. kis versgyűjtemény (mely romantikus módon, egy halott leányhoz fűződő szerelemnek állít emléket) pl. azt próbálja ki, hogyan lehet nem-népies módon megújítani a dalköltészet magyar hagyományait; a Felhők (1846) c. versciklus tépett, szenvedélyes, hol töredékekre, hol epigrammákra emlékeztető kicsiny darabjai – Byron költészetének hatása alatt – a tragikus pesszimizmus és a szubjektivista világmegvetés romantikus életérzését kívánták nagyon élesen és kihívó módon prezentálni. Sok tájleíró költeményt is írt (pl. A Tisza, A puszta, télen, Kis-Kúnság stb.), melyek a magyar irodalomban talán a legmélyebben érzékeltetik a romantikus, kozmikus természetszemlélet távlatait; megpróbálkozott a próza hagyományos szerkesztési elveinek megújításával is: pompás, szubjektív útirajzaiban (Uti jegyzetek, 1845, Uti levelek, 1847) áradó humorral és az egyes stílusok pazar váltogatásával él, s egészen különösen könnyed, a mindennapi nyelvhasználathoz közel álló modort tud teremteni (vadromantikus regénye, A hóhér kötele, 1846, hasonlóan érdekes nyelvi-stiláris megoldásokkal él, de mint epikus alkotás kevésbé sikerült).
1846-ban ismerkedik meg későbbi feleségével, Szendrey Júliával, a gazdag nemesi családból származó, rendkívül művelt lánnyal, aki akkoriban a „modernség” megtestesítője is volt; házasságuk Petőfi számára alighanem a feltörekvő (polgári) egyenjogúsítás szempontjából is sokat jelenthetett. Szerelmük ihletéséből nagyszabású romantikus szerelmi líra született, mind a dal (Reszket a bokor, mert madárka szállott rá..., Itt van az ősz, itt van újra... stb.), mind az elégia műfajában (Szeptember végén, Beszél a fákkal a bús őszi szél..., később, 1848-ban: Itt benn vagyok a férfikor nyarában, A hegyek között stb.).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem