A PROTESTÁNS TUDOMÁNYOSSÁG (Szabó András)

Teljes szövegű keresés

A PROTESTÁNS TUDOMÁNYOSSÁG
(Szabó András)
A 16-17. századi protestantizmus igen sokat tett a magyar tudomány fejlődéséért, ez úgy volt lehetséges, hogy először a humanizmus eredményeit igyekezett integrálni, később pedig az egyes felekezeteken belül jelentkező megújulási mozgalmak, a puritanizmus és a pietizmus nyújtottak új módszereket és távlatokat, főként a pedagógia területén.
A korai magyar protestáns tudományosság legkiemelkedőbb egyénisége kétségkívül Szenci Molnár Albert volt.
A protestáns humanizmus nemcsak a humán tudományokat foglalta magába, a 16. században ennek hatására jelent meg a magyar nyelvű gyógynövénytan Melius Péter (1532-1572) debreceni reformátor Herbáriumában, az orvostudomány pedig Balsaráti Vitus János (1529-1575) elveszett műveiben. Volt kísérlet a jogi tudományok megújítására is: Baranyai Decsi (Csimor) János (†1601) marosvásárhelyi református tanár és történetíró például a magyar jogrendszert próbálta meg összehangolni a római joggal. A legfontosabb terület azonban végig a nyelvtudomány volt, ezen belül is a szótár- és nyelvtanírás.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages