Petrőczy Kata Szidónia
Petrőczy Kata Szidónia
A Habsburg-ellenes érzelmű családból származó költőnő (1662–1708) ifjúkorát lengyelországi bujdosásban töltötte. Mikor 1681-ben az erdélyi Pekri Lőrinc feleségeként visszatérhetett, családjából már csak legifjabb bátyja, Thököly Imre tábornoka élt. Pályája elején a korszak kéziratos költészetének modorában könyörgő, bűnbánó és panaszverseket írt. A Felvidéken, az Esterházy-udvar hatására vált tudatos műköltővé. Hangjának fő jellemzője a költői öntudat, a személyes érzelmek nyílt megvallása, s ebben a vonatkozásban nőíróink közül az övé az elsőség a magyar irodalomban. Férjének vagy férjéről írt verseit az érzelmek (szerelem, szemrehányás, féltékenység, önérzet) gazdag hullámzása teszi időtállóvá. A labirintussá bonyolódott világból végül a vallás vigasztalásához fordult: élete utolsó évtizedét a pietizmus néven ismert kegyes-érzelmes irányzat vonzáskörében töltötte. A pietizmus közösségélménye és a már folyó Rákóczi-szabadságharc arra késztette, hogy fölemelje hangját a Habsburg-uralom által szentesített protestánsüldözés ellen. A nemzetet fenyegető veszélyről írt két verse („Oh, irgalmas Isten...”; „Oh, lelkünk világossága...”) ma is szerepel az evangélikus gyülekezeti énekeskönyvekben. Életében csak németből fordított vallásos művei jelentek meg nyomtatásban – első fordítása valószínűleg a Katolikus válasz az ezsaviták eretnek kérdésére (H. n., 1690), saját neve alatt kiadott művei: A kereszt nehéz terhe alatt elbágyadt szíveket élesztő, jó illatú XII liliom (Kolozsvár, 1705); Jó illattal füstölgő, igaz szív (Lőcse, 1708) – ezekkel azonban kivívta tudós kortársai (pl. Pápai Páriz Ferenc) tiszteletét.
Petrőczy Kata Szidónia
