Egy kifejezés metamorfózisa
Egy kifejezés metamorfózisa
Irodalmunkban a groteszk fénykora az 1965 és 1980 közötti másfél évtizedre tehető. Ezt megelőzően sokáig leplezetten működött, a nyolcvanas évek elejétől pedig rendszerint átolvadt a posztmodernbe. Természetesen a groteszk első nyomai már az antikvitásban is megtalálhatók. A kifejezés – terminusként – 1500 tájt jelent meg: az olasz grotta (barlang) alapján képzett szóval illették a Néró császár római Domus Aureájában fölfedezett, szenzációszámba menő falfestményeket. A frissen megismert különös motivika hamarosan divatot csinált az egyházi és világi méltóságok palotáiban. A groteszk hatásokat a képzőművészet áramoltatta szét.
A modern értelemben vett groteszk irodalmat ennek ellenére csak a 20. század elejétől, vagy még inkább – az abszurd és a katasztrofista irodalomról leválasztva – az 1950-es évek végétől tartjuk számon. Bármelyik meghatározást fogadjuk el, az bizonyosan fölborzolja az elméletírók valamely csoportjának kedélyeit. Nem ok nélkül, mert például az egyik mértékadó remekmű, Mihail Bulgakov A mester és Margarita c. regénye már 1940-ben kész volt (viszont csak jóval az író halála után, 1966-ban jelent meg, s ettől kezdve fejtette ki hatását).
Arthur Clayborough – a nyugat-európai abszurd meghatározó teoretikusa, Wolfgang Kayser, és a kelet-európai groteszk legnagyobb tudósa, Mihail Bahtyin mellett az ábrázolásmód legfölkészültebb kutatója – táblázatosan összegezte a groteszk szó jelentésváltozásait. Négy fő stádiumot, ezen belül hét állomást különböztetett meg. Az eredeti díszítőstílusból a harmadik fázisban „abszurditás”, „a természet visszatetsző vagy nevetséges bemutatása” lett. Ezt a jelentést rétegezte tovább a ma használatos groteszk főnév. Ugyanezen szóalak melléknévi jelentései: rendhagyó, vad, bizzar, fantasztikus, személyes, tréfás, szörnyű.
1995 nyarán Szentendrén. Balról: Urbán Tamás, a Dunakanyar 2000 Kiadó tulajdonosa, Moldova György, Hann Ferenc művészettörténész, Urbán László irodalomtörténész, a Kiadó szerkesztője.
A groteszk hosszú (vagy rövid?), kacskaringós története, a szó jelentéskavalkádja és sokszor szakszerűtlen használata sok félreértésre ad okot. Kockáztassuk meg azt az egyszerűsítő meghatározást, miszerint a groteszk komikus minőség, mely a lét torz, rút, szabályszerűtlen voltát ábrázolva, az analizálás eszközeivel e torzság, rútság okaira, következményeire keres választ. Reményei nem a szépségre és a szabályosságra, hanem a legalább másképp csúfra irányulnak. Kétpólusú ábrázolásmód; pólusai állandó mozgásban vannak egymáshoz képest, s így feszültséget keltenek. (Ezzel ellentétben az abszurd statikus, modelláló; a rútságot, a torzságot változhatatlannak tételezi – és a tragikum körébe tartozó minőség.)
