Változatok a groteszkre
Változatok a groteszkre
A groteszk részleges vagy nyomatékos jelenlétét majdnem minden magyar író munkásságában fölfedezhetni: a szó valamelyik jelentése ráterül a legtöbb életműre. A teljesség igénye nélkül választunk színeket a gazdag palettáról.
Moldova György (1934-) szatírái, H.(azudós) Kovács-történetei a groteszk felé indulnak, ám a humoreszknél, kabarétréfánál kötnek ki. Korai, tömör periféria-novellái (Az idegen bajnok, 1964) és a lektűrszerű korrajzait messze felülmúló történelmi regénye, a Negyven prédikátor (1973) mellett dokumentumprózája értékes: riporterként fogékony a groteszkumra is. Csurka István (1934-) elbeszélései a hatvanas évek eleje óta ironikusgroteszk hangoltságúak, egyes drámáit szánalmas komédiának, groteszk rekviemnek nevezte, és legfőbb példaképe, a szűkszavú Nagy Lajos is előfutára volt a hazai groteszknek (például a Képtelen természetrajzzal). Hernádi Gyula (1926-) Az ég bútorai (1976) c. válogatott novelláskötete hű lenyomata annak a változásnak, amely a költői hangulatú önéletrajzi írásoktól kizárólag a fantasztikum és a bizarrság egyenetlen színvonalú epikája felé sodorta az írót.
Páskándi Géza (1933-1995) teljes életműve összefonódott az abszurddal és a groteszkkel. A szörnyszülött (1984) c. novellagyűjteményéről így meditált: „Lehetséges-e a groteszk látás és az esszéműfaj, tehát némi bölcseleti tartalom eggyé ötvözése az elbeszélés művészetében...?” Az „érdekfeszítő gondolatmenet” a „hátborzongató mesével” társul. Az író mesterfogásaiba avat be A macskanéző kezdése: „Kopoltyús Bálintnak először a neve tetszett. Ha már van neve, miért ne éljen? A mi Urunk is így gondolhatta: ha már van semmi, miért ne lehetne belőle valami más?” Valóságos ars poeticája a groteszknek! Megannyi a példa-így a Ni, mi repül ott! „szappandekameronjának” a férfi szereplője ügyet sem vet a fürdőszobában hasra vágódó könnyű kis nőre, mivel jobban érdekli a kalamajka okozója: a szappan. Jobban, mert bebörtönöztetése idején egykor Laura, Léda, Regina, Beatrix járt kézről kézre: a soha mosdóvizet nem látott, féltve őrzött, érintetlen szappanok. Ezeknek az izgató illata nem a nőket, hanem a Nőt idézte föl ezer alakban; és a szabadságot.
Eörsi István (1931-) próza- és drámaíróként, publicistaként, dramaturgként, műfordítóként és nyilvános szerepléseiben is a groteszk ötletek specialistája – Hernádihoz és Páskándihoz hasonlóan az egyenetlenség terhével.
Simonffy András (1941-1995) A világnagy zsíroskenyér (1977) címébe is beiktatta a groteszk két pólusát: két részlegesen össze nem illő elemet. A novelláskötetet nyitó Válogatott kérdéseim (Gyűjtés író-olvasó találkozókról időrendben) a groteszk kérdező attitűdjét emeli ki (Időrendben címmel jelent meg a hetvenes évek elején Örkény oeuvre-jének négykötetes válogatása). Az igazi lecsó és a Várunk rám a „nagy generáció” kallódásának, idősödésének rajza (az utóbbiban a főszereplő önmaga elé megy ki a vonathoz... – s persze nem érkezik meg, mert már egy korábbi vonattal megjött. Itt van: és nincs itt).
A költők közül Ladányi Mihály (1934-1986) groteszk, idillellenes, kopáran dalszerű verseiben sokszor egy jellegzetesen groteszk alakmás szólalt meg: a bohóc. A plebejus szenvedély diktálta műfaji kevertség – a sanzontól az epigramma végleteiig, a fohásztól a káromkodásig – kedvezett a bizarrságnak. Utóbb az egy évtizeden át népszerű, lelküsmeretébresztgető „kisproletár” költészet vesztett kedveltségéből, kiütköztek sallangjai.
Orbán Ottó (1936-) magasrendű költészete nem szorítható a groteszk skatulyájába (a klasszikus örökség folytatásába sem, a „magyar beat”-be és máshova sem). A költészet hatalma (Versek a mindenségről és a mesterségről, 1994) a „teljes” magyar és világirodalom parafrazeálásával és hajdani s mai céhtársak megcsipkedésével kajánkodott, nem engedve a költemények méltóságából, éreztetve a tiszteletet is. A Kocsmában méláz a vén kalóz (1995) korszerű klasszicitása is igazolta azt a fura bókot, amelyet a költőtárs Lator László fogalmazott meg: Orbánnak „tolvajtermészete” van és „színészalkat”. Atemel, játszik, parodizál – és radikálisan meg-megújítja a magyar vershagyományt. Ironikusan kifejezett erényei posztmodern karaktervonásait is sejtetik, bár sokakkal egyetemben ő sem kedveli ezt a terminust.
Hernádi Gyula, Spíró György és Gyurkovics Tibor egy játékos drámaíró versenyen
ÖRKÉNY ISTVÁN: GROTESZK ÉS VALÓSÁG
RÉSZLET
A groteszk ősi jelensége a művészetnek. Én legföljebb annyit tettem, hogy ezt az örökséget a mai magyar valóság közegében szólaltattam meg, tehát alkalmaztam arra a korra, amelyben élek, arra az országra, amiben születtem. De ennek a forrásait nagyon pontosan meg tudom jelölni. A groteszket én nem tartom se stílusirányzatnak, se művészi formának, hanem egy emberi látásmódnak, amely, úgy érzem, a magyar népnek ősidők óta sajátja. Persze biztos vagyok benne, hogy ez a vonás nemcsak magyar vonás...
A sakk nyelvén szólva, az én szememben az abszurd helyzet nem matt. Ami persze még semmiféle garanciát nem jelent arra, hogy mi egy szituációból, amelynek látszólag foglyai vagyunk, mindig a jó irányban tudunk vagy fogunk tudni kitörni... Hiszek az emberi cselekvésben, még akkor is, hogyha az adott körülmények kőzött roppant megnehezült a helyes és helytelen választás közötti döntés.
RÉSZLET
A groteszk ősi jelensége a művészetnek. Én legföljebb annyit tettem, hogy ezt az örökséget a mai magyar valóság közegében szólaltattam meg, tehát alkalmaztam arra a korra, amelyben élek, arra az országra, amiben születtem. De ennek a forrásait nagyon pontosan meg tudom jelölni. A groteszket én nem tartom se stílusirányzatnak, se művészi formának, hanem egy emberi látásmódnak, amely, úgy érzem, a magyar népnek ősidők óta sajátja. Persze biztos vagyok benne, hogy ez a vonás nemcsak magyar vonás...
A sakk nyelvén szólva, az én szememben az abszurd helyzet nem matt. Ami persze még semmiféle garanciát nem jelent arra, hogy mi egy szituációból, amelynek látszólag foglyai vagyunk, mindig a jó irányban tudunk vagy fogunk tudni kitörni... Hiszek az emberi cselekvésben, még akkor is, hogyha az adott körülmények kőzött roppant megnehezült a helyes és helytelen választás közötti döntés.
Szilágyi Ákos (1950-) a József Attila-i tradíció felől értelmezte indulásakor a groteszkumot. Weöres Sándorról írt (majd revideált), nagy port fölverő tanulmánya olyan életművel szembesítette, amelyben a groteszk is fő, noha nem a legfőbb szólam. Később egyre inkább a saját maga által kiválóan interpretált akusztikus lírára, hangzó költészetre koncentrált. Metrikai tudásának, szómágiájának, nyelvi leleményességének eddigi tetőzése a Szittya-szótyár (1995), ez a „posztfeszty körkép”. Az orosz kultúra, történelem, politika tudós ismerője. A groteszk bahtyini teóriájára építve az ábrázolásmód legrangosabb hazai elméletírója.
Páskándi Géza
Simonffy András (Pattantyús József rajza)
