Ottlik Géza (1912–1990)
Ottlik Géza (1912–1990)
Tizenegy éves korában a jómódú, budai, félárva polgárfiút, – „hogy embert faragjanak belőle” – anyja beíratja Kőszegre, a m. kir. katonai alreálba, a „Zögerei”-ba. Semmilyen irodalomvizsgálat nem hagyhatja figyelmen kívül ezt az életrajzi tényt, hiszen e nélkül nem született volna meg főműve, az Iskola a határon (1959), amelyet a szakirodalom szinte egyöntetűen a 20. század második felében magyar nyelven írott legjelentősebb regények egyikének tekint.
Ottlik Géza, a Bocskai István főreáliskola növendéke 1930-ban
A Zögerei után fővárosi, katonai főreáliskolában érettségizik, de – szokatlan módon – leszerel, és a tudományegyetemre, matematika szakra iratkozik, ahol Fejér Lipót tanítványa. Később újságíró, sport-tudósító, bridzs-rovatot szerkeszt, maga is versenyszerűen bridzsel. Megjelenik néhány elbeszélése (A Drugeth legenda 1939-ben a Nyugatban, 1941-ben Hamisjátékosok címmel egy kis kötete is), de nemigen kelt feltűnést. A háború után a Magyarok c. folyóiratban, s főleg – bár néhány évvel idősebbként – az Újhold: Pilinszky, Nemes Nagy, Mándy és a többiek körében talál nemzedéki otthonra. Az Iskola... első (keret nélküli) változata már 1948-ban készen van, de érzékelve az idők változását, maga veszi vissza a kiadótól, nem várja meg, hogy betiltsák. 1957-ig eredeti művet nem adhat ki, az irodalmi élettől visszahúzódva, jelentős mennyiségű és magas színvonalú angol műfordításból él. 1957-ben megjelenik kisregénye, a Hajnali háztetők, majd 1959-ben az Iskola a határon. Ezután minden más – igen kevés – könyve az Iskola... vázlatának, melléktermékének tetszik (Minden megvan, 1969; Próza, 1980; A Valencia-rejtély, Hajónapló, 1989; Buda, posztumusz regény, 1993.).
A kőszegi Hunyadi Mátyás katonai alreáliskola földszinti folyosója az 1920-as években
