Víz alatt

Teljes szövegű keresés

Víz alatt
Az Újhold szellemi körében írott korai kisregényeiben (Francia kulcs, A huszonegyedik utca, 1948) és novelláiban (Vendégek a palackban, 1949) a boldogság-hiányos fiú (és az író) mindenütt a boldogságot keresi, de bárhová fordul, boldogtalan embereket, kutyákat, helyeket és tárgyakat talál. Vállalt írói szerepköre annyi, hogy megfigyeli ezeket, és hűségesen rögzíti megfigyeléseit. Minthogy ezen túlmenő, társadalmi vagy pedagógiai küldetése nincs („csak irodalom” – mondták róla) – ennek az irodalomnak nem lehetett helye a nyilvánosságban az 1948-49-es fordulat után. Az újholdas társak többségével együtt az irodalmi élet és az értelmiségi lét peremére – víz alá – került. De a víz alól is hozott valamit: ő írta meg leghitelesebben, a méltatlan leszorítottsághoz leginkább illő beszédmódban az értelmiség ekkori vergődését, a Fabulya feleségeiben (1959) és az Előadók, társszerzők (1970) ciklusban.
A kiszorítottak óvatos visszaeresztésének viszonylag szabad sávja volt az ötvenes években a rádiós hangjáték és a gyermekirodalom. Mándy munkásságában a kényszerű helyzetből mindkét műfajban nagyszerű értékek születtek. A rádiós hangjáték-dramaturgia számára különlegesen alkalmas volt a tőmondatokból, elhallgatásokból, felsorolásokból építkező (a részletező leírástól vagy filozofálástól eleve mentes) elbeszélőmódja, így az ekkoriban kibontakozó eredeti, magyar hangjáték-irodalom legjelentősebb alkotója lett. A gyermekirodalom kényszerpályáján pedig megszületett Csutak, az újabb magyar irodalom egyik legkedvesebb gyerekhőse, akinek félrecsúszott harisnyája és gyakori felsülése mintegy előképe a felnőtt hősök félrecsúszott életének és kudarcainak. S a gyermekek világának alapos megfigyelése elvezette a kamaszok könyörtelen vitalitásának megvesztegethetetlenül pontos leírásáig (Az ördög konyhája, 1965; Mi van Verával, 1970).
A 70-es években a megfigyelés és a képzelet mellett az álom lett lazán összefűzött, regényszerű ciklusainak a formateremtő eleme (Egy ember álma, 1971; Álom a színházról, 1977); műveiben mintegy álomban lepergő filmtöredékek képsorait rögzíti.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages