A MŰFORDÍTÁS (Bárdos László)
A MŰFORDÍTÁS
(Bárdos László)
(Bárdos László)
Minden nemzeti irodalomban fontos helyet foglalnak el a fordítások. Az európai nyelvek kezdetben főképp fordításokon csiszolódtak. Így történt ez a magyar nyelvű írásbeliség első évszázadaiban is.
Angol, német, francia művek magyarra fordításával egyidőben kezdődött a magyar versek, novellák, regények külföldi kiadása
Petőfi, Arany, Vörösmarty párhuzamosan készült Shakespeare műveinek átültetésére. Ebből az időszakból származik Petőfi Sándor rajza Arany Jánosról
Irodalmunk különösen jelentős műfordítás-irodalommal büszkélkedhet: az idegen művek honosítása mindenkor legjobb költőink, íróink ügye volt, szerepe pedig egyrészt világirodalmi tájékozottságunk növelése, másrészt a magyar irodalmi nyelv, műfaji és formakészlet szakadatlan bővítése.
Kódexirodalmunk első nyelvemlékeinktől fogva bővelkedett vallási, liturgiai szövegekben, ezek latinból készült fordítások voltak (szekvenciák, szentéletrajzok, prédikációk stb.). A 16. században már a világi irodalom fordítása is föllendült. Pesthi Gábor 1536-ban tette közzé Aesopus meséit; latinból készült adaptációja ízes magyar nyelven szól. Heltai Gáspár Száz fabulája kevésbé tekinthető fordításnak, olyan mértékben dolgozza át mintáit, hogy gyűjteménye inkább eredeti írói mű, amint Bornemisza Péter Elektrája is (1558), bár híven követi Szophoklész tragédiájának szövegét, 16. századi magyar drámává avatja a görög mítoszi történetet. A lelkes, jó szándékú és művészileg sem értéktelen kísérletek hosszú korszakai után mégis csak a 18. század második felében bontakozik ki a filológiailag megalapozott és formahűségre törekvő költői műfordítás.
Az antik klasszikusoktól a népszerű kortársakig
A Nyugat első nemzedéke
Szabó Lőrinctől máig
„Ajándék a nemzetnek”
