Mikszáth Kálmán (1847–1910)

Teljes szövegű keresés

Mikszáth Kálmán (1847–1910)
Viszonylag hosszúra nyúló pályakezdés után 1881–82-ben adja ki sorsfordító novellásköteteit, A tót atyafiakat és A jó palócokat. A romantikus népiesség záródarabjai ezek a munkák, Arany kései balladáihoz hasonlóan. A ciklusoknak csaknem minden darabja mestermű: változatok arra a fajta tragikumfelfogásra, amely tudomásul kénytelen ugyan venni a halált, de igazából nem hisz az értékek pusztulásában. Egy kitalált – de az író gyermekkori emlékeivel telített – falu s a természeti környezet adják a kulisszákat, melyek között a mindennapi élet kisebb-nagyobb konfliktusai lejátszódnak, s ahol a romantikus zsánerképek szimbolikus sugárzással telítődnek. A könyvek hatalmas sikerén felbuzdulva fordul az író ahhoz a réteghez, amelynek helyzetét a legjobban ismeri, s ahhoz az életformához, amelyben maga is otthonos. A nemesi középosztály életlehetőségei izgatják mindenekelőtt, s ennek élettere, a megye, a megyébe zárt kisváros az a terep, amelynek alakjai, történetei, történelme, beszédmódja, rögeszméi számára mindennél fontosabbak és otthonosabbak. A különcben látja meg azt a jelképes alakot, aki meg tudja testesíteni a változó idő és a változatlan értékek ellentmondását. A Toldi estéje és Gyulai Pál Egy régi udvarház utolsó gazdája c. regényének hagyományait folytatja, amikor megírja a Beszterce ostromát (1894). Kritikájának és megértésének, egy nagy múltú, de történelmi szerepének végéhez közeledő réteg iránti művészi elkötelezettségének fő bizonyítéka olyan munkája, mint a Gavallérok (1897) és A Noszty fiú esete Tóth Marival (1906–7). Legutolsó műveiben, A fekete város (1910) c. regényben és néhány elbeszélésben a hagyományos magyar históriai végzetfelfogás megrázó erővel elegyedik az egyetemes polgári válságtudattal.

Fényes külsőségek között ünnepelték Mikszáth Kálmánt 1910. május 16-án a Pesti Vigadóban pályakezdésének 40. évfordulóján. Az író ezután már csak 16 napot élt

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages