Mítoszokon és legendákon túl
Mítoszokon és legendákon túl
Népszerűsége csúcsán áll, amikor félelmetes kór támadja meg. Az írótársadalom és az „előkelő körök” – gróf Bethlen Margit által szervezett – segítségével Stockholmba utazhat, ahol sikeres operációval eltávolítják agydaganatát. Felgyógyulása után – válaszul a gyanakvásokra és a túlzásokra – az Utazás a koponyám körülben rajzolja meg a betegségtudat kialakulását kísérő lelki változásokat és fest képet a nagyvárosi értelmiségi életvitel sajátosságairól. Az újrakezdés hitével alkotja meg humanista nézeteinek enciklopédikus összefoglalását. Ezzel a könyvével, akarva-akaratlanul, ahhoz a modern önéletírás-folyamhoz csatlakozik, mely a harmincas évek elejétől bontakozik ki Kassák Lajos, Márai Sándor, Illyés Gyula életrajzi vallomásaiban, s végződik Móricz Életem regényével. Valójában ez a könyve az annyira várt nagy mű, amit munkásságából a kritika azóta is sokszor hiányol.
Karinthy eddig ismeretlen műveinek kötete
A műtét után öt évre kidolgozott munkaterve van. Már csak két évet kap a sorstól, 1938. augusztus 29-én, siófoki nyaralás közben váratlanul meghal. A sokat tervezett Nagy Enciklopédiával csak néhány címszó erejéig készült el, s a következő, mindent átfogó és leleplező új regényét már nem írhatta meg.
Fellépése óta nem lehet ugyanúgy gondolkodni magyarul, mint előtte. Ábrázolt típusai, figurái személyes ismerőseink lettek, ötletekkel legalább száz esztendőre ellátta irodalmunkat. „Szellemes” volt, de nemcsak a szó humoros értelmében. Komoly sorai is szellemesek, mert – szó szerint – van bennük szellem, teremtő ihlet, azaz: eredetiség. Nem másolt, nem szabott át készen kapott gondolatokat. Ügyelt rá, hogy ő fedezzen fel valamit. Műfajt, játékokat, formát teremtett, viselkedésünk természetét tudatosította. Nevet adott különös helyzeteknek, mellőzött érzéseknek. A magyar irodalomban a humoros-szatirikus-groteszk művészet szintézisét hozta létre, azt a fejlődést folytatva, amit még a reformkorban a Kölcsey és Bajza által szorgalmazott progresszív és erősen kritikus hangvételű komikus irodalom kezdett. A polgárosodás, modernizálódás európai követelményeinek megfelelve, Jókain át – Mikszáth, Rákosi Viktor, Heltai Jenő, Molnár Ferenc, Gábor Andor kezdeményezéseit beteljesítve – hozzá visz az út. Klasszikus magyar irodalmi hagyományok folytatója, Jókain nevelkedett nemzeti író. A groteszk képviselője már Örkény előtt.
A világirodalom nagy szatirikusaival párhuzamba állítható szerző. Shaw, Chesterton – akit a legtöbbre tartott, s a legragyogóbb stilisztának nevezett –, valamint Leacock rokona, abszurditásában felveszi a versenyt Jarryval. De említhetjük Aldous Huxleyt is, aki természettudományos szemléletét, biológiai indíttatású hasonlatait jó tíz évvel Karinthy után alakítja ki. Még szembetűnőbb azonban, hogy Karinthy életműve – s az állandóan a nyilvános figyelem középpontjában álló magánszemély alakja is – sajátos közép-európai jelenség.
A nagy osztrák szatirikus, Karl Kraus, s a cseh Karel Čapek hasonló problémákat érzékel, hasonló műfaji változatossággal és szemlélettel, mint magyar kortársuk. Franz Kafka szorongásos látomásai kísértetiesen idézik fel Karinthy állandó fojtogatottságát, félelmetesen megvalósuló megérzéseit.
Népszerűsége arra is példa, hogy irodalmi érték és szélesebb olvasói érdeklődés megtalálhatja egymást, s az irodalomnak beszédmódot alakító hatása is lehet. Tevékenységét ebből a szempontból Petőfi és Jókai munkássága mellé állíthatjuk. Talán ebben rejlik szintézisének titka is. Mindenkihez szóló, mégsem „egyszerű”, önmagunkra kérdező, gondolkodásunkat alakító műveiben.
Ki kérdezett?
Írtam és beszéltem és ágáltam s hadakoztam – véleményem volt erről, meg amarról – szóltam életről, halálról, szerelemről, költészetről, magamról, gyerekről és asszonyról és cserebogárról... ügyeltem alanyra és állítmányra, lenge jelzőre és komoly főnévre, rideg számnévre, igekötőre és névutóra – ütemre és rímre –, hogy érthető és világos legyen, amit mondok: egyetlen helyes formája a gondolatnak, hogy könnyen fogja fel s el ne veszítse többé, akit megajándékozok vele. Feladványokat oldottam, csomókat vágtam ketté, erőlködtem, hogy közelebb jöjjek kezdethez és véghez, a két pólushoz, hol még nem járt sarkutazó...
De ki kérdezett?
Írtam és beszéltem és ágáltam s hadakoztam – véleményem volt erről, meg amarról – szóltam életről, halálról, szerelemről, költészetről, magamról, gyerekről és asszonyról és cserebogárról... ügyeltem alanyra és állítmányra, lenge jelzőre és komoly főnévre, rideg számnévre, igekötőre és névutóra – ütemre és rímre –, hogy érthető és világos legyen, amit mondok: egyetlen helyes formája a gondolatnak, hogy könnyen fogja fel s el ne veszítse többé, akit megajándékozok vele. Feladványokat oldottam, csomókat vágtam ketté, erőlködtem, hogy közelebb jöjjek kezdethez és véghez, a két pólushoz, hol még nem járt sarkutazó...
De ki kérdezett?
Major Henrik karikaturista és festő Panoptikuma című rajzalbumában jelent meg Karinthy Frigyes torzképe – „használat után”
Karinthy második feleségével, Böhm Arankával
