A Nyugattól a Kelet Népéig
A Nyugattól a Kelet Népéig
Móricz a Nyugat írójaként kezdte munkásságát, fiatalkora küzdelmeit Ady eszmetársaként vívta. Útja később elkanyarodott a Nyugattól. A harmincas években a népi irodalom közelébe érkezik; az új írótípusnak ő lesz az egyik megtestesítője. A körülmények diktálta feladatokat vállalva ez az írótípus történész, statisztikus, publicista, a nemzeti, társadalmi kérdések felvetője, szinte apostola népének. Az öregedő Móricz Zsigmond saját folyóiratot szerkeszt és ad ki (Kelet Népe, 1939–1942). Lapjában a népi íróknak, az erdélyieknek s a fiataloknak teremtett fórumot. S írja sok vihart kavaró, a népi sorsra világító műveit. A jelent, a történelmet egyre inkább alulról nézi, a történelem viharaitól felkavart, de abban alig részt vevő kisember szemével. A Barbárokban (1931) még a „primitívség” emberi tragikumát ábrázolja. Azt a mélyréteget, amely alig kapott valamit a történelemtől és a társadalomtól. Ez kelet-európai téma; ugyanebben az időben írja Sadoveanu a rokon történetű művét, A baltát (1930). S még inkább a rokon kelet-európai sors kifejezőivé válnak betyár-regényei (A betyár, 1936, Rózsa Sándor a lovát ugratja, 1941, Rózsa Sándor összevonja szemöldökét, 1942). Móricz Zsigmondot nemzeti, népi célok vezették a betyárábrázoláshoz – a jobbágyfelszabadítás történetét akarta megírni –, a megalkotott hős azonban túlmutat a magyar sorson: Kelet-Európa hosszú századokra jobbágyságba rekedt népeinek életét példázza, s az emberiség minden időben érvényes ethoszát. A mélység szolidaritásának a hősévé válik.
