Nyílt területek

Teljes szövegű keresés

Nyílt területek
Nem könnyű a rét füvében fészket építeni úgy, hogy arra senki rá ne bukkanjon. A mezei pacsirta vagy a sárga billegető mesterien rejti el puha otthonát, más fajok, így például a bíbic teljesen nyíltan ülnek a tojásokon. Igaz, ha a fészekrabló dolmányos varjú arra téved, valamennyi bíbic egyszerre támad neki.
A meglehetősen tágan értelmezhető cím némi magyarázatra szorul. Amikor hazánk területét ökológiailag, de az állatok szemszögéből nézve próbáltuk felosztani, természetesen még nagyon sok különböző kategóriát lehetett volna felállítani, de ez számos okból nem látszott célszerűnek. A túl aprólékos tagoltság feltétlenül a folyamatosság, a könyv egységes felépítésének rovására ment volna. Éppen ezért nyílt területek alatt értjük az általában vett kultúrtájat, a szántóföldeket, a nagy alföldi legelőket, kaszálókat, de ide tartoznak a mezőgazdasági táblák közé ékelt kisebb-nagyobb erdőfoltok, bokrosok és mezsgyék is. Ha valaki az apró részletekben kíván elmélyedni, természetesen egészen más lehet egy búzaföld vagy egy kukoricatábla állatvilága, más fajok jellemzik a telepített nyárosokat és a kis akácfoltokat, a nagy kiterjedésű hortobágyi legelőket vagy a nedves talajú kaszálókat. Külön tárgyaljuk a szikeseket, ahol e biotóphoz szorosan kötődő állatfajok élnek, de nagyon jellemző a galagonyával és vadrózsával benőtt napsütötte dunántúli domboldalak élővilága is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages