A gerinctelenektől a madárvédelemig
A gerinctelenektől a madárvédelemig
A természetvédelemben – minden mást megelőzve – időrendben elsősorban az állatok védelmére került sor. Ebben a vonatkozásban magyarországi természetvédelem többé-kevésbé követte a nemzetközi irányzatokat.
Az igencsak megfogyatkozott vidra hazánkban következetes védelem védelem eredményeképpen még viszonylag gyakori
A Magyarországon eddig megismert, illetve meghatározott állatfajok számát 32 ezer körülire becsülik. Feltételezve, hogy ha nem is olyan mértékben, mint a növényvilág esetében, de még hazánk területén is élnek ismeretlen vagy meghatározatlan állatfajok, számukat kereken 40–42 ezerre becsülhetjük. Nyilvánvaló, hogy nálunk ismeretlen állatfajok már csak kizárólag az alacsonyabb rendűeknél fordulhatnak elő, és ezek döntő hányada taxonómiai bizonytalanságokra vezethető vissza. Ezalatt azt értjük, hogy egyes – szabad szemmel nem látható – élőlények besorolása nem egyértelmű, s végül hogy sok esetben nehéz meghúzni a fajok, alfajok, változatok stb. közötti határvonalakat.
Csak fészkelőhelyének messzemenő védelmével menthető meg a kígyászölyv
Hosszú ideig természetvédelmi jelentősége csupán a gerinceseknek – vagyis az emlősöknek, a madaraknak, a hüllőknek, a kétéltűeknek és a halaknak – volt. Ezért a természetvédelem a többi – gyűjtőnéven gerinctelennek nevezett – fajjal nem is foglalkozott, jóllehet ezek teszik ki a hazánkban élő állatfajok számának 99 százalékát.
Hazánkban a madárvédelemnek évszázados múltja van, viszont a gerinctelen állatfajok közül az első 153 faj védelem alá helyezésére csak 1982-ben került sor.
Ez azonban nem magyar jelenség, az egész világon ez a helyzet. Az ember ugyanis először a nagy testű, értékes trófeával, hússal, bőrrel, csonttal rendelkező állatfajokat kezdte pusztítani, és csak később tért át az esztétikailag feltűnően szép lepkékre, bogarakra és a többi gerinctelen fajra. A természetvédelemben a gerincesek „túltengése” így teljesen érthető volt. Napjainkra azonban a helyzet alapvetően megváltozott, mivel a környezetszennyezés még a vadászatnál, halászatnál, gyűjtésnél is nagyobb károkat okoz. A legkülönbözőbb szennyező anyagok, különösen a vegyszerek, mérgek úgy pusztíthatnak ki egyes fajokat, hogy azokat előzetesen még meg sem ismertük. Ezért a természetvédelem mindjobban felkarolja a gerinctelen állatfajokat és a mikoorganizmusok élőhellyel együtt történő védelmét.
A védett gerincesek és a gerinctelenek közötti arány azonban csak nagyon nehezen változatható meg, ezért még hosszú ideig tudomásul kell vennünk a természetvédelemben a gerincesek túlsúlyát.
Ezeken az arányokon egyébként még hosszú távon sem célszerű alapvetően változtatni, mert a nagyobb testű állatfajok esetében (ugyanúgy a magasabb rendű, szép, virágos növényfajoknál) az élőhelyek védelmén kívül szükséges a fajok védelme is, az alacsonyabb rendű, szabad szemmel nem látható állatfajokat pedig szinte kizárólag élőhelyük védelmével tudjuk megőrizni.
Amíg a nagyobb testű, hasznot adó, dekoratív vagy egyeseknek kárt okozó állatfajok – mint például a nyestek, mókusok, sasok stb. – az élőhely megszűnésén kívül ki vannak téve a vadászat, gyűjtés, mérgezés stb. veszélyének is, a mikroszkopikus méretű fajok zöme hanyagságból, tudatlanságból, az élőhely megszűnése vagy a környezet szennyezése miatt pusztul ki.
Hazánkban a gerinces állatok számát 560 körülire becsüljük, ami a világon ismert összes gerinces fajnak valamivel több mint egy százaléka és ugyancsak egy százaléka az összes hazai állatfajnak is.
A természetvédelem alapvető célja a vadon élő őshonos állatfajok védelme. Nem tekinti feladatának a mesterségesen betelepített vagy a természetes úton betelepült vadon élő állatok (mint a muflon, a dámszarvas, a fácán, illetve nyestkutya, mosómedve stb.) védelmét.
Védett ragadozók
Hetven emlős kipusztulása
Madárvédelem, madárgyűrűzés
Hüllők, kétéltűek, halak
Őshonosok, bennszülöttek, maradványok
