A vörös könyvek figyelmeztetnek
A vörös könyvek figyelmeztetnek
Az eddig megjelent vörös könyvek tanulmányozása alapján megállapítható, hogy a bennük foglaltak:
– jelzésként szolgálhatnak a vadon élő állatfajok állapotának és a kipusztuláshoz vezető veszélyeknek a beazonosítására.
– Bármely faj meghatározásához az első lépés az, hogy tudjunk a létezéséről. A létezés feltárása a tudomány, a fajok megmentése pedig a természetvédelem feladata.
– Ha az élőlény állománya folyamatosan csökken, és a pusztulási arány tartósan meghaladja a szaporodásét, a faj hanyatlóban van. Ha ez a folyamat nem fordul vissza, törvényszerű és elkerülhetetlen a faj végleges kipusztulása.
– A fenyegetett fajok közül soknak az élőhelye olyan drasztikusan összezsugorodik, hogy eredeti elterjedési területének csupán töredékén marad életben.
– A természetes környezet, illetve élőhely elvesztése a legtöbb esetben az adott területen honos, és ezektől függő populációk csökkenéshez, majd kihalásához vezet.
– Egyes fajok akkor válnak fenyegetetté, ha szaporodásuk nagymértékben csökken vagy megszűnik. Ez az eset a leggyakrabban akkor fordul elő, ha egy faj sok és lassan érő példányát éppen az ivarérettség korszakában fogják be, pusztítják ki, vagy akadályozzák a szaporodásban, valamint ha elpusztul a szaporodási környezet, és ha a populáció egyedei annyira szétszóródtak, hogy a reprodukció valószínűsége megszűnik.
– Sok, kereskedelmileg értékes faj populációja a túlzott mértékű hasznosítás miatt szétzúzódik és gyors hanyatlásnak indul. Ez akkor következik be, amikor a felhasználás mértéke meghaladja a reprodukciós potenciált.
– A túlzott mértékű hasznosítás következtében egyes fajok oly ritkává válnak, hogy vadászatuk, gyűjtésük, befogásuk már nem hoz hasznot, ezért az adott iparág gyorsan más hasonló faj pusztítására rendezkedik be.
– Vannak fajok, melyeknél az idényciklusok lerövidülnek. Ezek többé nem mutatják a korábban megszokott jellemző viselkedési formát, például nem vándorolnak, szaporodáskor nem csoportosulnak stb.
– Egy fajt akkor tekintünk kipusztultnak, amikor annak utolsó példánya is elpusztult. Azt azonban, hogy ez mikor következik be, elég nehéz megállapítani. Különösen vonatkozik ez a rejtett életmódot folytató fajokra. Az IUCN ajánlása: egy fajt akkor tekintsünk kipusztultnak, ha annak utolsó példányát minden kutatás, erőfeszítés ellenére 50 éve nem látták. Ebben az esetben sem biztos a kipusztulás, de már feltételezhető.
– A vadon élő populációk állapotának többdimenziós becslése egyes tudósok javaslata szerint: a faj statikája és dinamikája a faj természetes élőhelyének és környezetének állapota, a szoros rokonságban élő fajok létfeltételei, az ember által a fajra kényszerített közvetlen és közvetett körülmények számbavétele és a veszélyeket jelentő okok.
– A fajok veszélyeztetetté vagy fenyegetetté nyilvánításának, illetve hasonló értelmű csoportosításának jogi kihatásai egyes országok jogrendjében egymástól lényegesen különböznek. Csupán néhány ország jogrendszerében fedezhetők fel szélesebb körben kidolgozott, átfogó természetvédelmi programok. A természetvédelmi intézményrendszert nehezen lehet a kormányprogramokban elfogadtatni, és ha sikerül, akkor a végrehajtásuk akadozik.
– Egyes fokozott veszélyben lévő fajok esetében a hatékony cselekvés érdekében meg kellene állapítani kipusztulásuk várható idejét.
– A fajok pusztulását elősegítő egyik legveszélyesebb jelenség az egész világra kiterjedő erdőterület-csökkenés és a megmaradó erdőterületek szétaprózódása.
– A fajok számának csökkentését előidéző veszedelmes folyamat a fajok összetételének eltolódása az elterjedtebb, alkalmazkodóbb fajok javára, amely a sokszínűség, az eredeti ökoszisztéma integritásának elvesztése felé mutat.
Az elefántot elsősorban agyaráért pusztítják
– A sokféleség fenntartása érdekében hangsúlyozni kell az átfogó tervezés szükségességét, a táj eredeti képének minél nagyobb területen való megőrzését, valamint a természetvédelmi és fejlesztési tervek összehangolásának fontosságát.
R. Z.
