Fajok egymás ellen
Fajok egymás ellen
Kereszteződés (hibridizáció, elfajzás). A genetikai „roncsolódás” egyik sajátos jelensége, amikor a háziállatok elvadulnak és kereszteződnek vadon élő rokonaikkal. Ez a veszély fenyegeti pl. Közép-Európában a vadmacskaállományt. Okozója lehet idegen fajok betelepítése is. A hibridizáció egyes esetekben elvezethet a faj teljes genetikai szétzúzódásához.
Fajok közötti versengés. Az élettér beszűkülése következtében egyes fajok mások rovására bővítik élőhelyeiket, táplálékbázisukat, visszaszorítva a kevésbé offenzív fajt. Példa erre a balkáni gerle terjeszkedése a vadgerle rovására. Egymás konkurensei a dingó és az erszényes farkas, a vándorpatkány és a házi patkány, de a fácán és a fogoly is.
Génerózió. A genetikai változatosság csökkenése és ezzel a megváltozott környezeti feltételekhez való alkalmazkodási lehetőségek beszűkülése különösen a megritkult vagy egymástól elszigetelődő állományokban tovább élő fajok létét veszélyezteti. Az érzékenyebb növény- és állatfajok nemcsak az emberi tevékenység miatt pusztulnak, hanem sokszor eredeti élőhelyeiken is előfordul a génkészletük uniformizálódása miatt egyedszámstagnálás vagy -visszaesés. A szakirodalom ezt nevezi természetes pusztulásnak, géneróziónak, elöregedésnek. A példák közé sorolják a lármásdarut, az orangutánt, az indiai oroszlánt, az indiai orrszarvút.
Elháziasodás. Tenyészetben valamilyen célra a „háziasított” fajtársak elterjesztése vadon élő rokonaik rovására. Jó példa erre a közönséges fácán, melynek mesterségesen kikeltett tojásokból felnevelt példányai a szabadba kiengedve másképp viselkednek, mint vadon élő társaik. Ugyanez a helyzet az afrikai vadformáknál, a hazai dám- és vaddisznós kertek esetében, az évtizedek óta látogatott nemzeti parkok, vadrezervátumok vadon élő állatfajainál. Itt a majmok, medvék, szarvasok háziállat módjára követelik az élelmet a látogatóktól. Hasonló a helyzet a rénszarvastenyészetekben, vagy Új-Zélandon a meghonosított őz- és szarvastelepeken.
Ragadozók zsákmányolása. A ragadozók és a zsákmányállataik közötti kapcsolat természetes körülmények között kiegyensúlyozott, nem veszélyezteti a növényevő vagy kisebb ragadozófajokat. Megfogyatkozott állományú fajokra azonban veszélyes is lehet, a gyűjtéshez, vadászathoz hasonló problémát okozhat. A túlszaporodott ragadozók (házimacska, róka) esetenként veszélyt jelentenek nálunk is.
Szigeti endemizmus. Egyes szigeteken, korallzátonyokon olyan bennszülött fajok élnek, amelyek nem fejlesztették ki azokat a védekező „eszközöket” (nem volt rá szükségük), amelyekkel a kontinensen élő rokonaik rendelkeznek. Ilyenek a csalánszőrök, tüskék, mérgező vegyületek, elriasztó „illatok” stb. Amikor a szigeteken a fehér ember és az általa behurcolt állatok megjelentek, az ilyen növények könnyű prédát jelentettek számukra. A Hawaii-szigeteken így pusztult ki több mint 200 növényfaj.
Betelepítés (behurcolt állatok). Az őshonos fajokat gyakran fenyegeti a betelepített vagy behurcolt fajok túlzott elszaporodása. Ilyenek pl. Európában a nyestkutya, a mosómedve vagy az amerikai nyérc, és e jelenség által került végveszélybe Új-Zélandon a kiwi.
Tudományos kutatás. Bizonyos – elsősorban a trópusokon tenyésző – élőlények esetében a tudomány is állatpusztító tényezővé válhat. A biológiai mindenekelőtt az orvostudományi – kísérletek ugyan humánusak, de áldozatai vannak, többek között egyes majomfajok veszélyeztetettek általuk.
