Előszó
Előszó
A természettudományos könyveknek is megvan a maguk sorsa. Előbb-utóbb elavulnak és – tükrözzék bár akármilyen magas fokon saját koruk ismeretanyagát – a „hálátlan utókor” a legjobb esetben is csupán jóindulatú elnézéssel mosolyog felfogásukon, szemléletükön, tárgyi tévedéseiken.
Diodorosz, aki Caesar és Autustus Rómájában élt, megalkotta az antik világ nagy összefoglaló művét, a negyvenkötetes Bibliotheca Historica-t. Plinius gátlástalanul felhasználta ugyan ezeket az ismereteket, mégis abból indult ki, hogy valamennyi görög tudós minden hájjal megkent csaló…
Említsük még meg Konrad Gesner professzor könyvét, az 1551-ben megjelent Historica animalium-ot, amelyben „tudományos pontossággal” ír 200 méter hosszú tengeri kígyóról, valamint bizonyos szarvas tengeri ördögről, tündérrózsához hasonló farokkal, uszonyszerű hátulsó lábakkal. Megemlíti továbbá, hogy a jávorszarvas naponta összeesik a nyavalyatöréstől, és ebből csak úgy tud kigyógyulni, ha jobb hátulsó lábának karmait a bal fülébe dugja.
A Magyarország állatvilága kötet szerzői és szerkesztői bíznak benne, hogy munkájuk hasznos és maradandó összefoglalása hazánk élővilágának. Bár könyvünk jövője csak bizonyos mértékig kiszámítható, a múlt ismeretében annyit mindenesetre megállapíthatunk: a magyar természettudományos irodalomban eleddig még nem született hasonló vállalkozás, soha nem jelent meg átfogó mű hazánk állatvilágáról.
Őszintén hisszük és reméljük, nem ez a könyv egyetlen erénye.
Veress István
Könyvünkben a hazai állatvilágot szeretnénk bemutatni az olvasónak. Természetesen nem az „egyenlőség elve” alapján, hiszen nagyon eltérő fajszámú állatcsoportokról van szó. Például a kétéltűeknél és a hüllőknél életmódjuk és szokásaik rövid ismertetése mellett valamennyi Magyarországon előforduló fajt meg lehetett említeni, ugyanez az emlősök, madarak és halak esetében a lényegesen nagyobb fajszám miatt már nem volt lehetséges, a különböző gerinctelen csoportoknál, rovaroknál, pókoknál, csigáknál pedig szinte lehetetlen lenne valamennyi hazánkban élő fajt ismertetni. Ettől függetlenül nyugodtan elmondhatjuk, hogy sikerült jó keresztmetszetét adni a hazai állatvilágnak. Az olvasó megismerkedhet azokkal a fajokkal, amelyekkel kirándulások során, horgászás közben vagy a kiskertben végzett munkák idején a leggyakrabban találkozhat. Igyekeztünk kitérni az évszázados változásokra is, ami, különösen egyes állatfajoknál, csoportok esetében, jelentős eltéréseket takar. Azzal pedig, hogy az egyes fejezeteket más-más szerzők írták, akik a témát egymástól eltérően közelítették meg, sikerült elkerülni, hogy kötetünk sablonossá váljon. A keretes szövegek segítségével pedig néhány érdekesebb problémát közelebbről is megvilágíthattunk.
A hazánkban vadon élő állatokon kívül szükségesnek látszott az egyéb állatok bemutatása is. A magyar természetvédelem, a védett területek ismertetése nem is lehetne teljes az ott féltő gonddal őrzött háziállatfajták, például a szürke marhák vagy a rackajuhok említése nélkül, de ugyanígy foglalkoztunk a magyarországi állatkertekkel és azokkal az állatokkal, kutyákkal, macskákkal, tengerimalacokkal, aranyhörcsögökkel, papagájokkal, díszpintyekkel, teknősökkel és díszhalakkal is, amelyek mind több családnál kapnak otthont és lopják be a szinte már elfelejtett természetet a lakások szűk, négy fal közé zárt világába.
Mindent egybevetve úgy érezzük, sikerült elérnünk azt a célt, amit a könyv fogamzása idején magunk elé tűztünk. Lapozgatása közben az érdeklődő olvasó áttekintést nyer a hazai állatvilág pillanatnyi helyzetéről, az általánosságban, de különösen a veszélyeztetett fajok érdekében tett védelmi intézkedések szükségességéről, és talán sikerült megszerettetnünk néhány korábban „undorítónak” vélt állatot is. Napjaink egyik égető, de valljuk be őszintén, idehaza meglehetősen elhanyagolt feladata természetes környezetünk, mindenekelőtt a növények és állatok gyakorlati védelme. Ahhoz pedig, hogy mindez ne egyfajta kampányfeladat legyen, hanem igazi segítséget nyújtson, egyre több ember érezze sajátjának, úgy véljük, hogy könyvünk segítséget nyújt minden érdeklődő természetbarát számára.
Budapest, 1995. december 5.
Schmidt Egon
