Farka vége mindig fekete
Farka vége mindig fekete
A nádasok, halastavi gátak, folyópartok, öreg fűzfákkal tarkított mocsaras területek jellemző ragadozója a hermelin. A menyéttel közeli rokonságban álló és ahhoz nagyon hasonló, hajlékony testű állat. Nyári bundája éppen olyan, mint a menyété, vörhenyesbarna, a torka, melle és alsóteste fehér. Farokvége mindig fekete, ez a legbiztosabb különbség a két faj között. Télire a hermelin bundája kifehéredik, ez a szőrváltással egybekötött folyamat nagyon gyorsan megy végbe. A farok hegyi része ekkor is fekete. Az északon élő állatok bundája hófehér, délen vörhenyesbarna marad, illetve csak részlegesen fehéredik ki. Hazánkban fehér, sárgásfehér és „tarka” hermelinekkel egyaránt találkozhatunk. Miután a tavaszi szőrváltás jóval lassabban megy végbe, az ilyenkor látható barnásfehér állatok rendszerint az átszíneződő példányok közül kerülnek ki. A hermelin csak átlagosan nagyobb, mint a menyét, az egyes példányok méretei fedhetik egymást. A hímek nagyobbak a nőstényeknél. Testhossza 170–320 mm, farokhossza 50–120 mm, súlya 350 grammig (hím), illetve 200 grammig (nőstény).
A hermelin Európán kívül Ázsiában és Észak-Amerikában is él. Jellemző tartózkodóhelyein néha nappal is látni, de túlnyomóan a szürkület idején és éjszaka mozog. Ügyesen kúszik, nagyon jól úszik. Örökösen keres, szimatol, mozgása, viselkedése ilyenkor teljesen megegyezik a menyétével. A menyétfélékre általában jellemző hullámzó mozgással jár, a megpillantott zsákmányt villámgyors tarkóharapással öli meg. Többnyire egyedül tanyázik, de a nőstény néha hosszabb ideig megtűri a közelben a már önállóvá vált fiatalokat. Német adatok szerint (Görner és Hackethal, 1988) a hímek mozgásterülete 15–20 hektáros revírre, a nőstényeké legfeljebb 8 hektárnyi területre terjed ki. A vadászó állat hol itt, hol ott bukkan fel, néha két hátulsó lábára emelkedve kémlel maga körül. Kíváncsi természetű, innen a Zalában gyakran hallható mondás: kíváncsi, mint a menyétasszony. A népi megfigyelés mindkét fajra érvényes és értendő.
Ami a hermelin szaporodásbiológiáját illeti, még vannak fehér foltok. A párzási idő egyes szerzők szerint március-áprilisra, mások szerint a nyári hónapokra esik. A vemhességi idő változó, az embriófejlődés hosszabb-rövidebb ideig szünetelhet. A kölykök 3–9, maximum 18, tavasszal születnek, a nőstény évente csak egyszer ellik. Felnevelésükben Corbet és Ovenden (1980) szerint a hím is részt vállal.
Születésükkor a hermelinkölykök súlya mindössze 3 gramm. Szemeik hathetes korukban nyílnak ki, 6–7 hétig szopnak, de a 4. héttől kezdve már szilárd táplálékot is fogyasztanak. Öt hónapos korukban önállóak, de az ősz beálltáig rendszerint anyjukkal maradnak.
A hermelin tápláléka megegyezik a menyétével. Elsősorban apró rágcsálókat fog, fel egészen az üregi nyúlig, de madarakat, hüllőket és kétéltűeket, sőt alkalmilag halat is zsákmányol. Hazai gyűrűzőtáborokban több ízben is megfigyelték, hogy a hálóban lógó madarakat: nádiposzátákat, barkóscinegéket ölte meg.
Egy ízben a Kis-Balaton területén, a Zala folyó közelében lévő nádas szélén húztam ki a függönyhálót, de az ellenőrzésekkor nagyon gyakran csak tollakat vagy a háló szemein lógó madárlábat találtam. Futó Elemér barátom, a terület kitűnő ismerője figyelmeztetett, máshol állítsam fel a hálót, mert ez itt éppen egy hermelin tanyája. Mint később meglestem, a kis ragadozó ügyesen felkúszott a finom szemű hálón, és úgy érte el a néha embermagasságban csüngő madarat. A Kis-Balatonban egyébként meglehetősen gyakori volt a hermelin, rendszeresen találkoztam vele a Zala folyó gátján éppen úgy, mint a Diás-sziget öreg fűzfákkal tarkított mocsaras területén. Az egércincogásra éppen úgy reagál, mint a menyét, különösen jó fedezékből, például egy fa mögül cincogva egészen közelre lehet csalni.
