Félelmetes agyarakkal
Félelmetes agyarakkal
Bár a vaddisznó tulajdonképpen erdei állat, a négy tárgyalt élőhely bármelyikével kapcsolatban említhetnénk. Az erdőben, még ott is, ahol gyakori, rendszerint csak nyomai és jellegzetes túrásai árulják el jelenlétét. A disznók néha hatalmas területeket, tisztásokat túrnak fel, a nagy barna foltok különösen a havas, téli időben szembetűnőek.
A vaddisznó hihetetlenül óvatos állat, nagy és nehéz teste ellenére szellemszerű nesztelenséggel jár az erdőben, bujkál a sűrűben, kitűnő érzékszerveinek köszönhetően már messziről tudomást szerez az emberről, és idejében menekül. Különösen a szaglása éles, az embert állítólag 500 méterről is megérzi, de kitűnő a hallása is. Talán még a látása a leggyengébb, de az is csak viszonylagos, sokan szívesen cserélnének vele.
A vaddisznó teste zömök, izmos, erőteljes, fejének elülső része ormányszerűen megnyúlt, bőrét durva, hosszúszálú serteszőrzet fedi. Ennek színe általában barnásfekete, helyenként vagy egyes példányoknál kissé vörhenyesbe hajló. A kanok felső szemfogai felfelé görbülő félelmetes fegyverekké alakultak, de kiállnak a szájból az alsó állkapocs szemfogai is. Az agyarpár állandó dörzsölődése folytán különösen a felsők rendkívül élesek. A kan rendszeresen feni is őket, Balogh István a Bakonyban végzett megfigyelései szerint nagyon gyakran az út menti villanypóznákon is. Az erős vadkan súlya meghaladhatja a két mázsát, sőt német szerzők a felső határt 350 kg-ban adják meg, de a gyakorlatban, legalábbis hazai viszonylatban, általában jóval kisebb kanok kerülnek terítékre.
A hazai erdőkben mindenütt gyakori a vaddisznó
Bár a vaddisznó óvatos állat, kerüli az embert, és időben menekül, malacai védelmében a koca vagy a sebzett kan még a mai modern lőfegyverek idejében is félelmetes ellenfél lehet. Mozgása villámgyors, és ha nem kap halálos sebet, súlyos testével legázolja, feldönti a vadászt, és agyaraival pillanatok alatt végezhet vele. Így van ez még akkor is, ha a valóságban, a gyakorlatban ma már aligha fordul elő. Zrínyi Miklóst, a költőt és horvát bánt viszont egy sebesült vadkan ölte meg. 1664. november 18-án a bán több főúr társaságában vadászott. Estefelé, amikor már kocsin ültek, és hazafelé indultak, egy hajtó érkezett a hírrel, miszerint Zrínyi Bethlen Miklós és más főurak intelmei ellenére csak egy vadászt vett maga mellé, és elindult a sebesült vad felkutatására. Meg is találta, kétszer megsebezte, és követte akkor is, amikor a kan egy mocsárba vette be magát. Amikor vadászkéssel a kezében megközelítette, az állat felugrott, nekirohant, fellökte, és agyaraival felhasította a mellét. Mire a többiek odaértek, a bán már haldoklott.
