Újra itt a farkas

Teljes szövegű keresés

Újra itt a farkas
A vaddisznónak hazánkban az emberen kívül sokáig nem volt ellensége, újabban azonban, legalábbis a Zempléni-hegységben, ismét számolnia kell ősi ellenségei egyikével, a Kárpátok felől érkezett és újra megtelepedett farkassal. A megfigyelések szerint a Zempléni-hegységen kívül az Aggteleki Nemzeti Park területén is tanyázik néhány pár. Hogy ez jó vagy rossz, az természetesen nézőpont kérdése.
Én a magam részéről örülök neki, hiszen a hazai fauna új, helyesebben egy újra megjelent régi fajjal gyarapodott, de a helyenként amúgy is túlszaporodott vadállománynak sem árt, ha a vadászokon kívül ősi, természetes ellenségei is riogatják. Hiszen a farkas, mint minden ragadozó, tulajdonképpen szelektál, selejtez, nem bolond, hogy az erős kant vagy bikát válassza, megelégszik a beteg vagy legyengült állatokkal, és az időnként szintén áldozatul eső borjak vagy malacok mellett főként azokat rántja le. Egyébként ha tárgyilagosan szemléljük, valahol a széttépett fiatal állatok is a szelekcióhoz, a természetes állományszabályozáshoz tartoznak. Ha a farkas és zsákmányállatai százezer éveken át „békésen” éltek egymás mellett, legfeljebb az emberi kapzsiság, önző érdekeink feltétlen előtérbe állítása lehet az oka annak, ha a szürke ragadozók pusztulását, irtását követeljük. A farkas hazánkban a jogszabály szerint védett, és jelenlegi élőhelyeinek természeti viszonyait ismerve mindig csak színesítő folt marad a magyar állatvilág palettáján, és soha nem fog (tud) úgy elszaporodni, hogy emberi szempontból nézve valóban károssá válhasson.
A farkas erőteljes német juhászkutya testalkatú, viszonylag hosszú lábú, lomposfarkú ragadozó, jellegzetesen széles fejét többnyire kissé lehajtva tartja. A kanok nagyobbak a szukánál, az öregebb példányok nyakának felső részén a szőrzet sűrűbb, kissé sörényszerű. Az Európában élő farkasok bundája szürkésbarna vagy sárgás árnyalatú sötétbarna, a hátoldalon egy kicsit mindig sötétebb, feketés árnyalatú. Télire a bunda világosabb és jóval tömöttebb lesz. A kifejlett példányok súlya 30–50 kg.
Valaha a farkas Európában széltében elterjedt volt, ma főként keleten él, de előfordul az Ibériai-félszigeten, Olaszországban, Skandináviában és a Kárpátokban is. Kis családi közösségekben él, mely a szülőpárból, az az évi kölykökből és az előző évi, még nem ivarérett fiatalokból áll. A falka létszáma általában 10 példány alatt marad. Ezek a családok a téli hónapokra nagyobb falkákba verődnek, közösen vadásznak, majd a szaporodási időszakra ismét párokra szakadoznak. Kan és szuka éveken át tartós párkapcsolatban élhetnek.
A farkas a közhittel ellentétben nemcsak éjszaka jár zsákmány után, különösen a számára is nagyon nehéz téli hónapokban gyakran vadászik napközben is. Nyoma nyúltabb, mint a kutyáé, és karmainak hegyes lenyomata jól látható. Ha puha talajon vagy a friss hóban össze tudjuk hasonlítani a farkas és a vele azonos nagyságú kutya lábnyomait, azt látjuk, hogy utóbbi hosszúsági és szélességi tengelye nagyjából azonos hosszúságú, míg a farkasnál ez az arány 4:3. Az öreg példányok nyomán a tengelyek hossza Jurán Vidor szlovákiai mérései szerint 12 illetve 9 cm. A havon látható nyomsornál a farkas nyomai a csapa hosszúsági tengelyébe esnek, akár az ügető rókáé. A kutya oldaloz, lábnyomai a tengelytől jobbra és balra láthatók.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages