Egysejtű állatok
Egysejtű állatok
Az egysejtű állatok körül gyakori a fogalomzavar. Még tankönyvekben is gyakran olvasható, hogy az egysejtűek bizonyos képviselői „átmenetet képeznek a növény- és az állatvilág között”. Példaként a zöld szemes-ostorost (Euglene viridis) szokták emlegetni, mint amely sejtszáján keresztül állati módon, zöld színtestei (kloroplasztisz) révén pedig növényi módon képes táplálkozni. A valóság ennél bonyolultabb.
a) a kétostorú, b) a felemásostorú, és c) az egyostorú állatka
a) a közönséges, és b) a füles papucsállatka
a) csigaamőba, b) óriás amőba, és c) iszapamőba
Ma úgy tartjuk, hogy a valódi sejtmagvas szerveződésű egysejtű lénye (Eukaryota Protista) az élővilág egy teljes, önálló nagy egységét („országát”) alkotják. Ők maguk sem nem növények, sem nem állatok. Egyes csoportjaik színtesteik (kloro- és koromplasztiszok) révén képesek a nap sugárzó energiáját hasznosítva, „növényi” (autotróf) módon táplálkozni. Egyikükből, a zöld színtestű algákból (Chloromonadophyta) fejlődtek ki a valódi, többsejtű növények. Az egysejtűek más csoportjai „állati” (heterotróf) módon táplálkoznak. Fejlődéstörténetileg nem alkotnak egységes csoportot, amit szaporodási ciklusaik és biokémiai jellegeik sokfélesége világosan bizonyít. Egyetlen, nagyon szerény fajszámú csoportjuk a telepképző galléros-ostorosoké (Craspedomonadina) válhatott a soksejtű, valódi állati testszerveződés kiindulópontjává. Valójában tehát nem beszélhetünk egysejtű állatokról (Protozoa), csupán állati életmódú egysejtűekről, Protistákról. Mivel szervetlen vegyületekből nem képesek szerves anyagokat előállítani, ezért rá vannak utalva arra, hogy vagy szerves anyagokban gazdag közegben éljenek, vagy pedig más egysejtűeket fogyasszanak. Szerves anyagokban gazdagok bizonyos víztípusok: bomló anyagokat bőven tartalmazó mocsarak, szennyvizek stb. Az ilyen vizekben sokféle állati egysejtű él: ostorosok, amőbák és csillósok.
A legősibb alakok közül a két (esetleg egy-)-ostorú, gömb vagy tojásdad testformájú „monasz”-ok, amilyen pl. a kétostorú, a felemásostorú és az egyostorú állatka (Cercomons longicauda, Monas vulgaris, Oicomonas termo). Egyes ostorosok az ostorok segítségével való úszás mellett állábaikkal aljzaton kúszó mozgásra is képesek; ilyen az érdesostoros (Mastigamoeba aspera) Az állábakkal mozgó amőbák legtöbbje is szennyezett vizekben él, mint pl. az óriás amőba (Amoeba proteus; állítólag a Linné által adott „Chaos chaos” név is erre a lényre vonatkozott; ezt azonban ma már elég nehéz bizonyítani), az iszapamőba (Pelomyxa palustris) és a csigaamőba (Amoeba limax). A csillós egysejtűek (Ciliophora) egy része szintén a bomló szerves anyagokban gazdag vizek lakója. Ha ilyen lényeket akarunk tanulmányozni, annak legegyszerűbb módja, ha ún. szénaönteléket készítünk. Egy nagyobb edénybe, pl. 5 literes uborkásüvegbe-vizet töltünk, s belehelyezünk némi trágyával kevert alomszalmát vagy enyhén rothadó szénát. Meleg helyen (de nem direkt napfényen!) tartva pár nap alatt egysejtű állatok tömege fejlődik ki benne, köztük igen gyakran a közönséges és füles papucsállatka (Paramaecium caudatum, P. aurelia).
