A „makrofauna” állatai
A „makrofauna” állatai
A két mm-nél nagyobb testméretű lebontó állatok alkotják az ún. „makrofaunát”. Többségük két csoportba tartozik. Egyik a szárazföldi életmódhoz alkalmazkodott ászkarákok (Isopoda), mások pedig a csápos ízeltlábúakhoz tartozó ikerszelvényesek (Diplopoda) csoportja. Ennek a nélkülözhetetlen feladatot ellátó életközösségnek ők alkotják a „derékhadát”. Az ászkákat a köznyelv „pincebogár”-ként ismeri. Bár nem bogarak, még csak nem is rovarok, a név bizonyos mértékig találó, ugyanis több fajuk az ember környezetében él, mindenekelőtt nyirkos-hűvös helyeken, így pincékben is. Legfontosabb élőhelyük azonban az erdők talaja. Többségük nedvességigényes, nappalra kövek alá húzódik be, éjszaka, ill. nedves időben táplálkozik. Ilyen pl. a fürge ászka (Ligidiumhypnorum), továbbá a pincékben is előforduló fajok közül a márványos ászka(Trachaeoniscus rathkei), az érdekes pinceászka (Cysticus convexus). Ez utóbbi faj csak tökéletlenül tud összegömbölyödni, eközben csápjai künn maradnak. Vele ellentétben a szürke gömbászka (Armadillidium vulgare) úgy gömbölyödik össze, hogy csápját is elrejti.
Az ikerszelvényesek (Diplopoda) legszembetűnőbb sajátsága, hogy igen sűrűn álló, nagyon sok lábuk van. Ezért soklábúaknak, sőt ezerlábúaknak is hívják őket. Testszelvényeik párosával összeolvadt ún. ikerszelvények, amelyeken két-két pár lábuk van. Vannak közöttük hosszúkás, megnyúlt testű állatok, egy részük azonban zömök testű, sőt összegömbölyödni is képes. Ezek közül legismertebb az 1-1,5 cm-es méretű, gömbsoklábú (Glomeris hexasticha és G. connexa), amely felületes rátekintésre a gömbászkákhoz hasonlít. Rajzolata változatos, hátlemezei simák. Erdei avarban, fakorhadékban mindenütt gyakori fajok. Jóval kisebbek (3–5 mm), hátukon sorokba rendezett dudorokat viselnek a gömbölykék (Gervaisia-fajok). Feltűnően kicsiny, kúpszerű fejűek a szívó ezerlábúak (pl. Polyzonium germanicum.) Nagyon jellegzetes alakúak a nedvesebb erdőkben élő karimás ezerlábúak (Polydesmidae), amelyek hátlemezei szárnyszerűen kiszélesednek. Viszonylag kevés (10–20 testszelvényűek, széles testűek a Strongylosomatidae-fajok, ilyen pl. a nedves erdők avarjában élő sárgalábú ezerlábú (Strongylosoma stigmatosum). A szövő-ezerlábúak testvégén páros, farokszerű nyúlvány van, tövében szövőmirigyek nyílnak. Testszelvényeiken időnként hosszú tüskék vannak. Ezek a fajok főleg meleg, száraz, köves talajú erdőkben élnek. Hosszúra nyúlt testű, harmincnál több testszelvényű állatok a vaspondrók, amelyek erdők, kertek talajában tömegesen fordulnak elő. Száraz akácosokban is igen nagy számban él a vonalas vaspondró (Megaphyllum unilineatum). Hátán egyetlen hosszanti, világos sáv látható. Egyike azon nagyon kevés fajnak, melynek egyedei az akácavart is fogyasztják. Az egyes vaspondrófajok nagyon hasonlók, csak mikroszkopikus bélyegek alapján különíthetők el. Nagy termetű (3-4 cm), sötétszürke,vöröses lábú faj az erdők avarjában elterjedt avar-vaspondró (Ophyiulus pilosus).
Ha ezeknek az avarlebontó állatoknak a jelentőségét meg akarjuk érteni, akkor érdemes néhány számadatot felidézni. Erdeinkben egy m2 talajfelszínre számítva 670 az átlagos egyedszámuk, ami azt jelenti, hogy egy hektár erdőben átlag 6 millió 700 000 példányuk él. Ennél azonban jóval nagyobb értékeket is mértek már. Ócsán, égeres láperdőkben egy hektár erdőben több mint 32 millió egyed él, amelyek tömege kb. 175 kg-ot tesz ki.
A százlábúak (Chilopoda) nem avarlebontók, hanem ragadozók. Szájszerveikhez egy pár állkapcsi láb csatlakozik, amelyek alapízében méregmirigy van, végíze pedig hegyes karommá alakult. A rinyák (Geophilidae) hosszú, keskeny testűek, sok-(60–85) szelvényűek. Nedves talajokban él a földi, az ártéri és a vörös rinya (Pachymerium ferrugineum, Necrophloephagus longicornis, Clinopodes flavidus). A szkolopendrák (Scolopendridae) zöme tekintélyes méretű, trópusi állat. Nálunk a Dunántúlon, néhány helyen (Villányi-hg., Vértes) meleg, sziklás molyhos tölgyes bokorerdőkben él az öves szkolopendra (Scolopendra cingulata), amely eléri a 8 cm-es hosszúságot. Távolabbi rokonai az ún. vakszkolopendrák, amelyek közül erdeinkben nem ritka pl. a kb. 4 cm-es óriás-vakszkolopendra (Cryptops anomallans) és a kisebb termetű erdei és kerti vakszkolopendra (C. parisi, C. hortensis). A leggyakoribb fajok a százlábúfélék (Lithobiidae család) közé tartoznak. Erdeinkben több faj is igen gyakori, pl. a barna százlábú, a feketefejű és a vörösfejű, a változó és a közönséges százlábú (Lithobius forficatus, L. piceus, L. erythropechalus, L. mutabilis, L. muticus). Főleg trópusi állatok a pókszázlábú-félék (Scutigeridae család). Nálunk élő egyetlen fajuk egyenletesen meleg hőmérsékletet igényel, ezért többnyire nem a szabadban található, hanem behúzódik a lakásokba, ez a pókszázlábú (Scutigera coleoptrata), amely különféle apró rovarokkal, pl. legyekkel, szúnyogokkal táplálkozik. Zsákmányát elülső lábait lasszószerűen megnyúlt lábfejízeivel fogja fel.
Legnagyobb ikerszelvényeseink egyike az avar-vaspondró
A szürke gömbászka zavaró hatásra tökéletesen összegömbölyödik, A gömb-soklábú külsőleg a gömbászkához hasonlít, de nem képes tökéletesen összegömbölyödni
Az ártéri rinya nedves talajokban él
