Az ízeltlábúak és az ember
Az ízeltlábúak és az ember
Az ember által létrehozott „művi környezet” is rendelkezik olyan táplálék- és energiaforrásokkal, amelyek lehetővé teszik valamilyen sajátos ökológiai rendszer létrejöttét. E rendszer tagjai azok a népességek, amelyek valamilyen közvetlen vagy közvetett módon kapcsolatban állnak az emberrel, az emberi környezet forrásait használják, időnként „kenyéradó gazdájukkal” összhangban, máskor viszont annak rovására.
Jellegzetes testtartásuk alapján lehet megkülönbözetni az ártalmatlan dalos szúnyogot (a), lárvája fent; a betegségterjesztő maláriaszúnyogtól (b), lárvája lent
Az ember környezetében kialakuló életközösség összetétele nyilvánvalóan függ attól, milyen jellegű az az emberi település, amely e közösség lakóhelyéül szolgál. Nagyon eltérő élőhely egy hagyományos falusi parasztudvar, illetve egy nagyvárosi betonrengetege. Beszélünk tehát vidékies (rurális) élőhelyekről és közösségeikről, és említést kell tennünk a városias (urbánus) jellegűekről, hangsúlyozva a nagyvárosi agglomerációk sajátos helyzetét.
A kétféle életközösségi alaptípus mindenekelőtt aszerint különül el, milyen arányban vesznek részt benne a különféle életformájú állatok. Az egyik leglényegesebb életforma éppen az, amelynek képviselői épületek belsejében élnek. E fajok összességét szokás intramurális (épületben lakó) fauának nevezni. Legnagyobb részük mára már annyira alkalmazkodott az ember által létrehozott művi környezet sajátságaihoz, hogy másutt már nem is képes megélni. Mivel terjedésük módját, lehetőségeit is maga az ember teremti meg, ezért legtöbb fajuk nagy elterjedésű, ún. kozmopolita lény.
