Rákok
Rákok
A lebegő életmódú evezőlábú rákoknak vizeinkben két fő, gyakori típusa van. Az egyik a két petecsomós, zömök testű, karcsú potrohú, rövidebb (6–7 ízű) csápú ciklopsz, mint pl. a vizeinkben mindenféle gyakori sárga színű, barnás-ibolyás petecsomójú sárga kandics (Cyclops strenuus), a szintén sárga színű, de kék petecsomójú fűrészes kandics (Acanthocyclops vernalis), valamint a zöld színű, kékeszöld petecsomójú zöld kandics (A. viridis) és a nagy termetű (3,5 mm) nagy kandics (A. gigas). A másik fontos lebegő életformájú alak a hosszú (24-25 ízű) csápú, egy petecsomójú lebegőkandics (Diaptomus), amilyen a közönséges és a karcsú lebegőkandics (Arctodiaptomus bacillifer, Eudiaptomus gracilis), valamint a szikes vizekben tömeges széki lebegőkandics (Arctodiaptomus spinosus). Az evezőlábú rákoknak is vannak nem planktonikus formái, ilyenek az úszni alig tudó, növényzeten tartózkodó mászókandicsok, pl. a dús növényzetű vizeinkben élő Canthocamtus staphylinus.
Szintén főleg a növényzeten vagy az aljzaton mászkálnak, csak rövidebb távokon úszkálnak a kagylósrákok (Ostracoda). Egyes fajaik zömmel, mások kizárólagosan szűznemzéssel szaporodnak, mint pl. a hímnélküli kagylósrák (Cypris pubera). Hazánkból írták le az eddig ismert legnagyobb méretű európai fajt, amely mintegy fél centiméteres nagyságú, ez a magyar kagylósrák (Hungarocypris madaraszi). Bizonyos fajaik a tisztább, állandó jellegű, dús növényzetű tavakban élnek, mint pl. a szalagos kagylósrák (Dolerocypris fasciata) és a tarka kagylósrák (Cypridopsis vidua). Mások tipikusan az időszakos kisvizek lakói, pl. a mászó kagylósrák (Cypricercus fuscatus) és a kitartó kagylósrák (Cyclocypris laevis). Több fajuk szikes vizekre jellemző, pl. a sokpúpú kagylósrák (Iliocypris tuberculata) és a széki kagylósrák (Limnocythere sanctipatricii).
A legősibb rákok közé tartoznak a csupasz levéllábú rákok (Anostraca). Híresek arról, hogy egyes fajaik a legszélsőségesebb körülményekhez is képesek alkalmazkodni, így a magas sótartalomhoz, a vizek kiszáradásához stb. Több fajuk kora tavasszal, rövid időre a hóolvadékban jelenik meg. Faunánkra jellemző az a néhány faj, amely időszakos szikes vizeink jellemző lakója, pl. a széki tócsák és a keleti tócsarák (Branchinecta ferox, B. orientalis). Leggyakoribb hazai fajuk a közönséges tócsarák Branchipus stagnalis). A pajzsos levéllábú rákok (Notostraca) iszapos sekély vizek, pocsolyák lakói. Két hazai fajuk közül a tavaszi pajzsosrák (Lepidurus apus) március–áprilisban található meg, míg a nyári pajzsosrák (Triops cancriformis) késő tavasztól az egész tenyészidőszakban látható.
Tavainkban nagyon kevés az ún. magasabbrendű rákok (Malacostraca) száma. Legismertebb mára azonban eléggé megritkult fajuk, a folyami rák (Astacus astaus) tiszta vizű folyók és patakok lakója. Közeli rokona, a hosszabb, vékonyabb ollójú kecskerák (a. leptodactylus) viszont tipikusan tavi állat. A víz tisztaságára ez a faj is igen érzékeny. Korábban a Balatonban igen gyakori volt, mára eléggé megritkult. Tisztább vizű, dús növényzetű tavainkban él a víziászka (Asellus aquaticus). Tiszta álló- és folyóvizekben egyaránt előfordul a tüskés bolharák (Gammarus roeseli), míg több rokonfaja a limnikus jellegű, nagyobb folyókra jellemző, pl. a pontuszi bolharák (Dicerogammarus haematobaphes) és a kétpúpos bolharák (D. villosus).
