A nünükétől a csuklyásbagolylepkéig
A nünükétől a csuklyásbagolylepkéig
A molyhos tölgyes bokorerdők gyepszintje rendkívül változatos és fajgazdag. Fajösszetételének gyakorlatilag a sztyepprétekkel és sziklagyepekkel azonos, hiszen itt valójában bokorerdő-gyep mozaiktársulás-komplexekről van szó. Tavasszal jelennek meg a molyhos tölgyes bokorerdők gyepében a röpképtelen, csökvényes szárnyú, hatalmas potrohú nünükék(Meloe spp., pl. a kék nünüke – M.violaceus, a ráncos nünüke – M. rugosus és a fémfényű, csillogó pompás nünüke – M. variegatus), a szintén röpképtelen gyalog levelészek (Timarcha spp.) és a nagy testű (kb. 2,5 cm-es) pohos gyászbogár (Gnaptor spinimanus). Gyakoriak a bokorerdők lágy szárú növényein a különféle mezeipoloskák (pl. a kis tarka-mezeipoloska – Lygus kalmi, kis karcsúnyakú-mezeipoloska – Deraeocoris trifasciatus stb.). A helytelenül vadpaprikának is nevezett méreggyilok virágain sokszor tömegesen jelenik meg a fémfényű ibolyáskék pompás virágbogár (Chrysochus asclepiadeus).
A bokorerdők gyepszintjének jellegzetes lakója néhány kurta szárnyú, röpképtelen ragadozó szöcskefaj. A nagy avarszöcskének (Pholidoptera aptera) sajátos alfajai élnek mind a Mecsekben, mind az Északi-középhegységben. Kisebb termetű, jóval elterjedtebb rokon faja a galléros avarszöcske (Ph. fallax) és a német szöcske (Phacocleis germanica). Déli jellegű, balkáni elterjedésű kapcsolatú állat a karcsú szöcske(Pachytrachis gracilis).
Karsztbokorerdők füves tisztásain tavasszal nem ritka a kék nünüke
Amikor a nagyezerjófű nehéz illatú virágai bomlanak ki, akkor jelenik meg a védett ezerjófű-bagolylepke (Ryrrhia purpurina), amelynek hernyója a tápnövény éretlen terméseit fogyasztja. Nagyon változatos és fajgazdag lepkeegyüttes él bokorerdeink gyepszintjében is. Jellemző tagjai pl. a sziklai fehérlepke (Pieris ergane), amely speciális tápnövénye (sulyoktáska – Aethionema saxatile) révén nálunk csupán a Dunántúli-középhegység egyes dolomitterületen fordul elő; néhány törpearaszoló-faj, pl. a hangyabogáncson (Jurinea mollis) élő Eupithecia graphata és a harangcsillagon (Asyneuma canescens) fejlődő E. denticulata, továbbá számos bagolylepke, főleg az ún. földibaglyok (Noctuinae) közül. Legtöbbjük nem tápnövény-specialista, bár kivételek is akadnak közöttük. Ilyen pl. a hangyabogáncson élő nyíljegyes földibagoly (Dichagyris candelisequa) vagy pl. a Mecsek és a Villányi-hegység bokorerdeinek nevezetes faja, a díszes csuklyásbagolylepke (Cucullia formosa), amelynek hernyója nyár végén–ősz elején a bokorerdők tisztásain és szegélyein bőven előforduló sziklai ürmön (Artemisia alba ssp. saxatilis) táplálkozik. A hernyó hamvasszürkés színű, sárgás szemölcsökkel, ezért az üröm virágzatán alig vehető észre. Sok esetben viszont nem ismerjük pontosan azokat a tényezőket, amelyek az egyes fajok elterjedését meghatározzák. Csupán azt sejtjük, hogy ez önmagában a tápnövény nem lehet, hiszen annak az elterjedése sokszor jóval nagyobb, mint a rajta élő specialista rovarfajé. A bokorerdők talaj- és lágy szárú növényzeti szintjében élő lepkefajok legnagyobbrészt a sziklagyepek és sztyepprétek fajaival azonosak, ezért részletesebb ismertetésükre ott kerül sor.
A díszes csuklyásbagoly-lepke hernyója a sziklai ürmön él. Tápnövényén alig vehető észre
V. Z.
