Nedves rétek rovaregyüttesei

Teljes szövegű keresés

Nedves rétek rovaregyüttesei
Ha a láp vize nem elegendő ahhoz, hogy tartósan fennmaradjon a nyílt víz, akkor a növényzet előbb-utóbb teljesen birtokba veszi, és a füvek-sások szőnyege bezáródik. Sokféle kétszikű növény is megtelepszik, ezáltal változatos, virággazdag növénytársulás jön létre. Ezt nevezzük láprétnek. Természetesen ez sem tart „örökké”: ha az ember nem szól közbe, egyre több cserje és fa telepszik meg a hajdani lápon. Kezdetét veszi a beerdősödés. Mivel azonban a hagyományos gazdálkodási rendszerben az ember hasznot tudott húzni a láprétekből is, ezért kaszálással tartotta fenn a számára kívánatos állapotot.
A láprétek növényszőnyegében a különféle sások és szittyók uralkodnak, amelyeket a köznapi szóhasználat savanyúfüveknek nevez. Takarmányozásra nem alkalmasak, mivel sejtfalaik erősen kovásodottak, az éles szélű sáslevelüket az állat nem szívesen eszi, tápértékük is csekély. Megszáradva viszont alkalmasak arra, hogy az istállóban almot készítsenek belőlük. Ezért a lápréteket kora ősszel kaszálták le, amikor már eléggé kiszáradtak, szekerekkel is bátran rájuk lehetett menni, és növényzetükből is szinte minden elvirágzott. Ez a fajta használat őrizte meg láprétjeinket az Alpok- aljától a Duna völgyén keresztül a Nyírségi és Szatmár-Beregig nagyon sokfelé. Nagyon hasonló volt a mocsárrétek használata is. Ezek a láprétektől mindenekelőtt abban különböznek, hogy rendszeresen kapnak friss vizet. Vizük nem pangó esővízből vagy forrásvízből jön létre, hanem döntően felszíni eredetű. Legszebb mocsárrétjeink hegy- és dombvidékeink patakjai mentén jöttek létre, ahol rendszeres a vízutánpótlás. A mocsárrétek fontos sajátsága, hogy sok bennük a magasra növő, kórós termetű növény, amelyek többnyire a nyár második felében virágzanak. Jelenlétük nagyon sok rovar táplálkozásának és tenyésztésének elengedhetetlen feltétele.

Hazánk északkeleti részén, lápréteken helyenként tömeges az északi gyöngyházlepke
Mivel a láprétek és mocsárrétek között sem területileg, sem élőviláguk összetételében nincsenek éles határok, indokolt, hogy itt együtt tárgyaljuk őket. Egyik fontos, közös jellemvonásuk, hogy viszonylag hűvös mikroklímájú élőhelyek. Hűti őket a víz, emellett éjjel erős rajtuk a kisugárzás. Még nyáron is gyakori a ködképződés, különösen olyan patakvölgyekben, amelyek szinte összegyűjtik környékükről a hideg levegőt. Ezért ezek az élőhelyek is alkalmasak olyan maradvány fajok megőrzésére, amelyek a mainál hidegebb éghajlatú időszakok tanúi, és mai elterjedésük zömmel a Kárpát-medencétől északra van, illetve a Kárpátok magasabb régióiban fordulnak elő.

Hegyvidéki nedves réteken és dunántúli lápréteken él a havasi tűzlepke

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem