Bajuszos békák
Bajuszos békák
Erdeinkben a foltos szalamandra mellett a vizektől távolabb három békafajjal találkozhatunk. Ezek az ún. bajuszos vagy barna békáink (erdei béka, mocsári béka, gyepi béka), amelyek a szemek mögött húzódó, a dobhártyát is magában foglaló, hosszúkás, hátrafelé elkeskenyedő, sötétbarna foltról ismerhetők fel.
A három faj színezete első ránézésre meglehetősen hasonló, a barnás, szürkés alapszínen lévő foltok igencsak változatosan helyezkedhetnek el, ami a gyakorlatlan megfigyelő számára különösen a fiatal példányok elkülönítését nehezíti meg. Közülük a leggyakoribb az erdei béka (Rana dalmatina), amely sík-, domb- és hegyvidékeken egyaránt előfordul. Karcsú testű, hosszú lábú állat, testhossza 6–9 cm. Hátsó lábának bokaízülete szorosan a test mellé előrehajlított helyzetben az orrcsúcsot jóval túléri. Hosszú lábaival hatalmas ugrásokkal menekül, ha megzavarják. Feje előre elkeskenyedő, orra erősen kihegyezett. Hasoldala egyszínű sárgásfehér vagy világos tojáshéjszínű, foltok, márványozottság nélkül. A hátsó láb hüvelykujján lévő sarokgumó mérete és alakja átmenetet képez a mocsári és a gyepi békák között.
Nászruhás hosszúlábú mocsári béka
Az erdei béka aktív időszaka márciustól novemberig tart. Petéit kora tavasszal erdei pocsolyákba, kerékvágásokba, kisebb tavakba rakja, a Rana-fajokra jellemző nagy, laza csomókban. Az ebihalon a lélegzőnyílás a test bal oldalán van. A fiatal állatok második-harmadik telelésük után válnak ivaréretté. Az erdei béka a vízben és a szárazon egyaránt képes áttelelni. Nem ragaszkodik az erdei élettérhez, ligetes, bokros területeken, réteken is megtalálható.
A három „bajuszos” béka közül a hosszúlábú mocsári béka (Rana arvalis wolterstorffi) a legváltozatosabb, legélénkebb színezetű. Általában sík vidéki erdeinkben, vizenyős területeken fordul elő, a 300 m-t meg nem haladó tengerszint feletti magasságban. Testhossza az orrcsúcstól a test végéig 5–7 cm. Hátsó lábának bokaízülete szorosan a test mellé előrehajlított helyzetben az orrcsúcsot éppen eléri. A Magyarországon élő hosszúlábú alfaj első leírását Fejérváry Géza Gyula, a századforduló neves herpetológusa közölte. A tőlünk nyugatra élő példányok lába testükhöz viszonyítva rövidebb, az orrcsúcsot nem éri el. Fejének, orrának alakja átmenetet képez az erdei és a gyepi békáé között. A mocsári béka hátoldalán, tipikus példányokon, a két hosszanti párhuzamos bőrléc között sötéttel határolt világos középsáv látható. Vannak azonban az erdei békákhoz nagyon hasonló színezetű, csaknem egyszínű világosbarna állatok is, amelyek, különösen a hazánkban élő alfaj, hosszú lábuk miatt csak az összes bélyeg gondos egybevetésével vagy biokémiai elemzéssel különíthetők el. A hasoldal egyszínű sárgás vagy világos barnásfehér, a törzs két oldalán, a lábak között rendszerint erőteljes foltok, márványozottság található. A hátsó láb hüvelykujján lévő sarokgumó erőteljes, magas, a legkiemelkedőbb a három barna békafaj közül. Nászidőben, rövid időre a hím élénkkék színűvé válik, sötét foltjai teljesen kifakulnak.
A mocsári béka március elején ébred fel téli álmából, a párzás után petéit nagy, laza csomókban rakja a vízbe. Az egyes peték mérete meghaladja az 5 mm-t, az ebihal testhossza rendszerint rövidebb, mint 4,5 cm. Lélegzőnyílása a test bal oldalán van. A gyorsan fejlődő ebihalak nyár végén átalakulnak, majd novemberben fiatal béka alakjában elvonulnak telelni. A mocsári béka többnyire a szárazon telel át.
