Nyirkos erdők, napos lejtők
Nyirkos erdők, napos lejtők
A Tiszaháton a keresztes viperáéhoz nagyon hasonló területeken, egyes pontokon vele együtt fordul előa síkvidéki nedves erdőkben hazánk egyik legritkább gyíkja, az elevenszülő gyík (Lacerta vivipara).Hegyi gyíknak is nevezik ezt a karcsú, barnás színű hüllőt, mert a környező országokban a mgasabb hegyvidékek lakója. Éghajlati igényei a keresztes viperáéhoz hasonlóak, ez a másik olyan hüllő, amely képes volt a sarkkörön túli viszonyokhoz alkalmazkodni.
Észak- és Nyugat-Európában az egyik legközönségesebb gyíkfaj, ökológiai igényei rendkívül szélesek, szinte mindenféle terüléen tömegesen találja meg létfeltételeit. Homokos, száraz réteken, tengerpartokon, savanyú talajú csarabosokban, nedves erdőkben egyaránt rábukkanhatunk. Magyarországon az Alföld néhány területén, a Szatmár-Beregi-sík lápos erdeiben, a Bátorligeti-lápon, a Duna–Tisza közén az Ócsa és Dabas melletti láperdőkben, valamint a Hanság és a Fertő tó környékén fordul elő. Élőhelyét tőzeglápok, nedves erdőszélek, zsombékos mocsarak, vizenyős kaszálórétek alkotják. A faj széles alkalmazkodóképességét az is mutatja, hogy míg mind nálunk, mind tőlünk északra és nyugatra elevenszülő, Dél-Európában, a Pireneusokban nemrég felfedezték egy tojásokat rakó állományát. Hüllők esetében az elevenszülés vagy fialás (amikor az utódok az anya testében elérik az önálló élethez szükséges fejlődési állapotot, és így az őket körülvevő tojás ki sem alakul, ill. felszívódik, mindössze egy átlátszó, hártyás burokban jönnek világra) többszörös összehasonlító vizsgálat által bizonyítottan a hidegebb éghajlathoz való alkalmazkodás. Amikor a külső körülmények, a napsugárzás ereje nem ad elegendő meleget a lerakott tojásokban lévő embrió fejlődéséhez, akkor ez a fejlődés az anyaállat testének védelmében megy végbe.
Elevenszülő gyík
