Él-hal a fagyöngyért
Él-hal a fagyöngyért
Az énekes rigónál jóval nagyobb a felül barnásszürke, torkán és begyén nagyjából háromszögletű, mellén és hasoldalán nagyobb csepp alakú sötétbarna foltokkal mintázott léprigó. Hazánkban elsősorban a Dunántúlon és az Északi-középhegység erdeiben fészkel, de megtelepszik a kisebb feketefenyő foltokban is.
Nem az ökörszem a legkisebb madár Európában; a két királyka még nála is parányibb!
A hímek már februárban énekelni kezdenek. Daluk a fekete rigóéra emlékeztet, de strófák rövidebbek, az ének szünetekkel tarkított, nem folyamatos. Léprigókkal a leggyakrabban mégsem a költési, hanem a téli időszakban találkozhatunk. Ilyenkor azokban az öreg tölgyesekben láthatók, ahol a felső ágakon sok sárga fagyöngy tenyészik. Télen gyakorlatilag ezekkel a ragacsos bogyókkal élnek. Jellegzetes, erős, cserregő hangjuk messzire hallatszik a lomb nélkül álló fák között, a fák alatt a földön vagy a havon pedig a sok leejtett, levert sárga bogyó árulkodik jelenlétükről. Táplálkozás közben akaratlanul segítenek is ennek a furcsa, félparazita növénynek. A bélcsatornán áthaladó magok ugyanis az ürülékkel rövidesen ismét napvilágra kerülnek, és ha a madár valamelyik ágra pöttyenti őket, ott meg is telepedhetnek. Idővel a madárürülék közvetítette magokból szép fagyöngybokor fejlődik. Amikor a léprigó ragadós reggelije után a csőrét tisztogatja, ugyancsak magokat ken az ágakra. Ez magyarázza, hogy a sárga fagyöngy néha olyan, kertekben álló magányos tölgyön is megjelenik, ahol a közelben egyetlen más tölgyfát sem találni.
