Meglopott madarak
Meglopott madarak
Ha tavasszal, áprilisban vagy májusban sétálunk az erdőben, és az úton olyan, főleg a földbe ágyazott követ, kiálló gyökeret találunk, amely körül sok összetört csigahéj hever, az énekes rigó egyik „műhelyére” bukkantunk. Ez a fekete rigónál kisebb, felül barna, alul fehéres alapon szépen pettyezett madár nagyon szereti a csigahúst, ezért követ vagy más kemény alapot keres, amin összetörheti őket. Ezekre a helyekre rendszeresen visszajár, odahordja a közelben talált csigákat, és munkája nyomán egész héjgyűjteményt hagy hátra.
Az énekes rigó életmódja, viselkedése a rokon fekete rigóéhoz hasonló, de azért lényeges eltérések is vannak. Másképpen néz ki például a fészkük belseje, az úgynevezett csésze. Így aztán akár ősszel vagy télen pillantunk is bele egy rég elhagyott rigófészekbe, nyomban tudni fogjuk, melyikük készítette. A fekete rigó a fészek csészéjét gondosan kibéleli finom fűszálakkal, vékony gyökérdarabkákkal, az énekes rigó viszont nyálával vegyített sár és fazúzalék keverékével tapasztja simára otthona belsejét. Erre már külön bélelést nem hord. A többnyire 5, égszínkék alapon feketével ritkásan foltozott tojás így is nagyszerűen mutat a fészekben.
Nálunk az énekes rigó még kifejezetten erdei madár, legfeljebb a parkokban, arborétumokban telepszik meg. Nyugat-Európa számos vidékén ezzel szemben már a fekete rigó nyomdokaiba lépett, és mind nagyobb számban költ a városok zöldövezeti részein és a kertekben. Ez a folyamat hazánkban is megindult, de még valahol nagyon az elején tart. Hallottam már a Gellért-hegyen és a Hűvösvölgyben egy-egy hímet a költési időben énekelni, de az urbanizálódás valódi jeleit a Balaton északi partján láttam, ahol az egyik pár például forgalmas sétány menti kiskertben, fiatal fenyőfán fészkelt, talán méternyire az épülettől és legfeljebb három méterre a kerítéstől. Amikor ott jártam, a tojó a fészekben ült, valószínűleg kotlott, a hím mellette állt, és mind a ketten félelem nélkül, mondhatni, közömbösen néztek rám. Megvan tehát minden remény arra, hogy ez a szép hangú madár előbb-utóbb éppen olyan megszokott lakója lesz a hazai kerteknek, parkoknak, mint a fekete rigó.
Az énekes rigó gyakori fészkelő a hazai erdőkben
Eltérő a két faj éneke is. A feketerigó folyamatos, hol szomorkásnak tűnő, hol megint ujjongó flótáit, azt hiszem, senkinek sem kell bemutatni, hiszen mindenütt gyakori madár. Az énekes rigó dala más, tagolt strófákból áll, és ezeket jellemző módon többször is megismétli. Egyenes tartással ül valahol fent a koronában, néha valamelyik, a többi közül kinyúló lucfenyő csúcsán, és különösen a hajnali órákban szinte megszakítás nélkül dalol. Alkalmilag más madaraktól ellesett hangokat is belesző az énekébe. Íme egy kis ízelítő a Közép-Európa madarait tárgyaló legújabb munka összesítéséből, a „meglopott” madarakról: egerészölyv, nagy póling, kakukk, macskabagoly, kuvik, lappantyú, zöld küllő, fekete harkály, nagy fakopáncs, nyaktekercs, vándorsólyom, fürj, erdei pacsirta, nagy fülemüle, fülemüle, széncinege, csuszka, erdei pinty, zöldike, tengelic, keresztcsőrű, süvöltő. A márciusi vonulás idején, különösen azokban a langyos, alkonyati órákban, amikor finom esőcseppek is permetezik az erdőt, az énekes rigók néha kórusban dalolnak, akár harminc hím is énekel hallótávolságnyira egymástól. Ilyen felejthetetlenül szép koncertet hallottam nemrég az ócsai égerlápon. A nap már lenyugodott, a bokrok közül a szintén vonuló vörösbegyek gyöngyöző éneke hallatszott, korrogva húztak a szalonkák, és ekkor szólalt meg az énekes rigók kórusa. Az egyik elkezdte valahol az erdő mélyén, mire sorra csatlakoztak a többiek is, megszámlálni is nehéz lett volna, hány pettyes mellű, dalos kedvű madár. Egyik-másiktól olyan strófákat hallottam, amit soha még annak előtte, ezek egészen biztos északi átvonulók voltak, és talán még azon az éjszakán tovább is repültek távoli fészkelőhazájuk felé. De a kórus, amit akkor és ott rögtönöztek, felejthetetlen maradt számomra.
A hazai császármadár állomány nagyon megfogyott
S. E.
