Adj a kakukknak szállást…

Teljes szövegű keresés

Adj a kakukknak szállást…
A nádirigó hazánkban a kakukk egyik leggyakoribb gazdamadara vagy dajkamadara. Nem véletlen, hogy a nádasok környékén olyan gyakran halljuk a kakukkszót, és láthatjuk egy-egy faágon ülni vagy repülni a hosszú farkú, szürke, néha vörhenyes színű madarat. A kakukktojók is revírt tartanak, és azon belül keresik az énekesmadarak fészkeit. Rendszerint már akkor megtalálják őket, amikor a tojó építi azokat, és később, amikor a tojásrakás megkezdődött, egy alkalmas pillanatban odarepülnek, és végrehajtják a cserét. A magukét a fészekbe tojják , egyet pedig kikapnak a jogos tulajdonos tojásai közül, és vagy egyszerűen lenyelik vagy elviszik a fészektől, és távolabb elpottyantják. Néha a hím is segít, igyekszik elvonni a nádirigó vagy más madárszülők figyelmét, hogy a tojó észrevétlenül helyezhesse el a tojását a fészekben.
A kakukk tojásai nem mindig hasonlítanak a gazdamadarakéhoz, de néha annyira egyformák, hogy a tojásokkal foglalkozó szakember is csak nehezen különítheti el őket. Ez a nagy hasonlóság talán olyan esetekben alakul ki, amikor egy-egy kakukk és leszármazottai sok-sok generáción át mindig ugyanazt a madárfajt szerencséltették tojásaikkal. Kétségtelen tény, hogy minden kakukktojó igyekszik tojásai számára olyan madárfajt keresni, melynek fészkében maga is meglátta a napvilágot, de ez természetesen nem mindenhol és minden esetben lehetséges. A kakukktojások színezete, mintázata rendkívül változó, a hófehértől az egyszínű kéken át a legkülönbözőbben mintázottig terjed, de egy tojó mindig nagyjából azonos színű tojást rak.
A kakukktojás a madár nagyságához képest nagyon kicsi, ezzel is alkalmazkodik a gazdamadarakéhoz. Másik előnye későbbi mostohatestvéreivel szemben, hogy a kakukkfióka általában valamivel korábban bújik ki a tojásból. Alig száradt meg, máris működni kezd az úgynevezett kihordási ösztön. A csupasz és látszólag magatehetetlen kis kakukk hátrálva, hátával és szárnycsonkjaival tolja, löki ki a mellette lévő tojásokat vagy már kikelt mostohatestvéreit. Néha az anyamadár melegítő tollai között „dolgozik”, a nádirigó tojó pedig mit sem törődik ezzel. Nem törődnek a szülők a fészekből kilökött fiókákkal sem, nem etetik őket, azok pedig, miután többnyire egyébként is a vízbe esnek, rövidesen elpusztulnak.
A kakukkfióka csak akkor nyugszik meg, amikor egyedül marad a fészekben. Amikor érzi, hogy már senki és semmi nincs a közelében, kényelmesen elhelyezkedik, és ettől kezdve csak egyetlen dolog érdekli, az evés. Ha észreveszi, hogy valamelyik nádirigó rovarokkal közeledik, szélesre tátja a csőrét, és vörös torkával mostohája felé fordul. A két nádirigó úgy eteti, mintha saját édes fiókájuk lenne, reggeltől estig hordják neki a finom falatokat, a kis kakukk pedig mohón elnyeli mindazt, amit igazság szerint az öt nádirigófiókának kellett volna megkapnia. A kis kakukk gyorsan nő, és a fészek nemsokára már szűknek bizonyul számára. Ekkor a peremére ül, majd körülbelül háromhetes korában repülni kezd. Ettől kezdve a környéken mozog, furcsa sziszegő jelzőhanggal tudatja hollétét, a két nádirigó pedig mindenhová követi, etetik mindaddig, amíg körülbelül két hét múlva önállósítja magát, és búcsú nélkül faképnél hagyja mostoháit.

A kis kakukk gyakran nevelkedik a nádirigó fészkében
A kakukk főleg hernyókat fogyaszt, jó étvággyal nyeli el azokat a szőrös, nagy hernyókat is, amelyektől a cinegék vagy a poszáták elfordulnak. Emellett egyéb rovarokat is eszik, a fű között is keresgél tücskök vagy szöcskék, sáskák után. Szeptemberben indul Afrika felé, mégpedig először a fiatal, később az öreg madarak vágnak neki a hosszú útnak. Régen azt hitték, hogy a vonuló madaraknak szüleik vagy más, tapasztalt, idősebb madarak mutatják meg az utat a telelőterületek felé. A kakukk az élő biológiai cáfolat erre a téves nézetre. Igazi szüleit soha nem ismerte, néha olyan madárfaj, például ökörszem fészkében nevelődik, amelyik nem is vonul délnek, mégis valamennyi kakukk ösztönösen útnak indul, és megtalálják azt a helyet a trópusi Afrikában, ahol őseik töltötték a telet sok-sok évezred óta.
A nádirigó kicsinyített mása a cserregő nádiposzáta, karicsoló, monoton énekét áprilistól minden nagyobb nádasban hallhatjuk. Fészke is nagyon hasonló a nádirigóéhoz, és a párok egy része szintén kétszer nevel fiókákat évente. A 3–5 tojáson a tojó kotlik. Éjszaka mindig ő ül, de a hím a nappali időszaknak is csak körülbelül 12%-át tölti a tojásokon. Szintén gyakran nevel kakukkot a fészekben.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages