Kevesebb pitypalatty
Kevesebb pitypalatty
Nagyon kedves, ha lehet azt mondani, szimpatikus kis tyúkféle madár a fogoly. A kakas hasán markáns, patkó alakú barna folt van, a repülő fogolynál a rövid farok rozsdavörös tollai és a madarak ilyenkor mindig hallatott jellegzetes „repreprep” hangja tűnik fel. Rendkívül társas természetű madár.
A párok egy életre kötnek házasságot, sőt a családok is hosszú ideig együtt maradnak. A már felnőtt fiatalok egészen a kövekező tavaszig a szülőkkel járnak, kis csapatban táplálkoznak, együtt, összebújva éjszakáznak. Olyan szorosan egymás mellé húzódnak, hogy mérések szerint egy 18 fogolyból álló csapatnak legfeljebb egy 35 cm átmérőjű helyre van szüksége az éjszakázáshoz.
A tavaszi időszak látványos színjátéka a túzokdürgés
A fogoly a változatos, kis nadrágszíjparcellákkal tarkított mezőgazdasági környezet jellegzetes madara. A tyúk a talajba kapart kis mélyedést növényi anyagokkal béleli, és ebbe a fészekbe áprilisban vagy májusban 12–20 olajbarna tojást rak. A fészekalja még ennél is nagyobb lehet, feljegyeztek már 24–27 tojást is. Ha a tyúk csak később, például júniusban rak tojásokat, kevesebbet tojik, ugyanígy az öregedő példányok is. Egyedül kotlik, a csibék 24-25 nap alatt kelnek ki. A kakas egész idő alatt a közelben őrködik, ritkán távozik 25 méternél távolabbra a fészektől. A csibék fészekhagyók, a két öreg madár vezeti őket. Az apróságok ügyesen szaladnak a növényzet között, ha egy földúton mennek át, szinte gurulni látszanak. Az első egy-két hétben szinte kizárólag apró rovarokkal táplálkoznak, a kifejlett foglyok főleg magokat és zöld növényi részeket, apró leveleket fogyasztanak.
A hazai állomány 1930 és 1940 között mintegy másfél millió volt, de két egymást követő kemény tél hihetetlen nagy pusztítást okozott. Ezt követe az intenzív vegyszerezés időszaka, így aztán a mai fogolyállomány csak gyenge árnyéka a réginek, és sajnos azóta is egyre fogyatkozik.
Legkisebb tyúkfélénk, az öklömnyi fürj állománya a századforduló óta csökken, és ma már élményt jelent a májusi, júniusi éjszakákon felhangzó, oly kedves „pitty-palatty”.
Egyetlen vonuló tyúkfélénk, a telet Dél-Európában és Észak-Afrikában tölti. Vesztére, mert a szeptemberi vonulás idején a helyi lakosság nagy hálókkal, fegyverekkel várja a hosszú repüléstől elfáradt fürjeket, és óriási pusztítást visznek végbe közöttük. A hazai állomány a gyűrűzések szerint elsősorban Olaszország felé vonul, ahol szintén nem számíthatnak semmi jóra.
Fürjet ritkán látni, jelenlétéről inkább jellegzetes hangja, a fürjverés alapján győződhetünk meg. A kakasnak ez a revírtartó kiáltása 300 méternyire, csendes éjszakákon akár egy kilométernyire is elhallatszik.
A fürjállomány szép csendben fogy, pedig egyébként viszonylag szapora madár, évente általában kétszer költ, és minden alkalommal 9–13 tojást rak. De ha a pusztítás szörnyű adatait nézzük, legfeljebb azon csodálkozhatnánk, hogy a fürj egyáltalán létezik még Európában. Hivatalos adatok szerint egyedül Egyiptomból például 1897-ben 2 millió, 1920-ban több mint 3 millió, 1930–1934 között évente 285 000–580 000 fürjet exportáltak, de a fogott vagy lőtt példányok száma ennek szerény becslések szerint is a duplája volt. A pusztítás, és persze nemcsak Egyiptomban, napjainkban is folyik, ezért amikor fürjeink augusztusban, szeptemberben útnak indulnak, midig nehéz szívvel gondolunk arra, felhangzik-e a következő évben is a kedves „pittypalatty”.
Nem áll jól a szénája a hazai madárvilág féltett büszkeségének, a túzoknak sem. Pedig ez a nagy madár nem vonul, egész évben nálunk van, de számos tényező együttes hatása mégis azt eredményezte, hogy az 1941-ben pontos felmérésekkel nyolc és fél ezerre becsült hazai állomány napjainkra legfeljebb ezer példányra zsugorodott.
A pusztulásnak több oka is van. A túzokot századokon át vadászták, és a fő cél mindig az öreg kakasok elejtése volt. Az ivarérett kakasok rendszeres irtása aztán lassan oda vezetett, hogy a hazai vizsgálatok szerint hajdan monogám, azaz párban élő madárból az ivararány természetellenes eltolódása miatt háremtartó vált. Rendkívül nagy pusztítást okozott és okoz ma is a korszerű agrotechnika, de negatív hatása van a dürgőhelyeken történő zavarásnak is. A túzokkakasok ugyanis ragaszkodnak megszokott dürgőhelyeikhez, oda minden tavasszal visszatérnek, s ha zavarják őket, vagy a terület jellegében történt változás, leállnak a dürgéssel, hogy elmarad a párzás, a tyúkok megtermékenyítése.
