Zsuzsanna napján: pacsirtaszó
Zsuzsanna napján: pacsirtaszó
Tavasszal és nyár elején réteken, mezőkön járva mindenütt elkísér a hangos pacsirtaszó. A közismert mezei pacsirta egyike azoknak a madárfajoknak, amelyek az emberi tevékenység hatására megnövelhették állományaikat. Az erdők helyén létesült agrárbiotópok minden tekintetben kedvező feltételeket kínálnak számukra.
A mezei pacsirta vonuló madár, de néha kis számban át is telel. Korán érkezik, a néphit szerint Zsuzsanna napján, azaz február 19-én hangzik fel az első pacsirtaszó. A valóságban ez természetesen nem egyetlen naphoz kötött. 1995-ben például már a hó első napjaiban énekeltek az Alföld középső és déli részein, más években, kedvezőtlen időjárás esetén, csak jóval később szólalnak meg.
A mezei pacsirtát Petőfi is a tavasz hírnökének tekinti, amikor így ír:
Pacsirtaszót hallok megint!
Egészen elfeledtem már.
Dalolj, tavasznak hírmondója te,
Dalolj, te kedves kis madár.
Egészen elfeledtem már.
Dalolj, tavasznak hírmondója te,
Dalolj, te kedves kis madár.
Később aztán, márciusban, áprilisban, már zeng a határ a pacsirták énekétől. Mindegyik hím a saját területe felett dalol, ezzel jelzi a revír foglaltságát, és védi a szomszédok ellen. Amikor a fű közül vagy a vetésből felszáll, mindig szél ellenében repül, rezgő szárnyakkal, énekelve emelkedik feljebb, egyre feljebb, majd odafent folyamatosan trillázva keringeni kezd. Általában 50–80 méter magasan énekel, de megfigyeltek már 400 méteren keringő pacsirtát is. Ha szélcsend van vagy a szellő éppen csak fújdogál, verdeső szárnyakkal és kiterjesztett faroktollakkal meg is áll a levegőben. Aztán amikor úgy érzi, eleget énekelt, vagy megéhezett, és táplálkozni szeretne, lassan, szinte mozdulatlanul kiterjesztett szárnyakkal és széttárt faroktollakkal, de még mindig énekelve ejtőernyőszerűen ereszkedik lefelé, majd az utolsó 10–15 méteren szárnyait összekapva, mint a lehulló kő ér a fűbe vagy a vetés közé. Arany János jó megfigyelőnek bizonyult, amikor ezt írta:
Kis pacsirta is szánt
Mint a szegény költő,
fényes levegőben;
Dalt zengve repül fel,
dalt zeng a magasban,
Hallgat leesőben.
Mint a szegény költő,
fényes levegőben;
Dalt zengve repül fel,
dalt zeng a magasban,
Hallgat leesőben.
A revírek nagysága a Hortobágy mezei pacsirtákban gazdag szikes legelőin 2,0–2,5 ha volt. A párok hazánkban általában kétszer, ritkán háromszor költenek. Mint a talajon fészkelő madaraknál általában, sok tojást és fiókát pusztítanak el a varjak, a szarkák, a hirtelen nagy esők, felhőszakadások, jégverések. A nyár derekán a rekkenő melegben fokozatosan elhal a pacsirtaszó, de a nagy legelőkön járva a fiatalokkal megszaporodott madarak egymás után kelnek fel a fű közül. Ilyenkor rövid „trrlit” hangot adnak, a felrepülő madáron a szélső faroktollak fehérsége is feltűnik. Szeptemberben a mezei pacsirták gyülekezni kezdenek, és októberben, november elején elindulnak dél felé. A hazai állomány a telet Dél-Európában tölti. Egy májusban Ürbőpusztán jelölt példány ugyanaz év októberében Padova (Olaszország) közelében került kézre.
A tavasz egyik első hírnöke a mezei pacsirta
