Pásztormadártól a kuvikig
Pásztormadártól a kuvikig
A seregéllyel rokon pásztormadarat nem nehéz felismerni. Feje, torka és begyének felső része bíborosan csillogó fekete, feketék a szárny- és faroktollai is. A hím fejtollai üstökösszerűen megnyúltak, felemelhető bóbitát alkotnak. A tojó üstöke rövidebb. Mindkét ivar melle, hasa és a hát középső része gyönyörű rózsaszínű.
Gólya
A pásztormadár Ázsiában fészkel, de egyes években, elsősorban a nagy sáskajárás idején, kisebb-nagyobb csapatai váratlanul felbukkannak Magyarországon, főként a Tiszántúlon. Az inváziók idején, például 1907-ben, 1925-ben vagy 1948-ban nagy számban költöttek is, út menti kőrakások között, vályogházak üregeiben. A meggyűrűzött fiókákból jó néhány megkerült Délkelet-Európában és a Közel-Keleten, de volt olyan pásztormadár is, amelyet Szamarkandból (3600 km), illetve Lahoréból (5000 km) jelentettek vissza (1. 101. old.).
Legutóbb 1994-ben és 1995-ben érkeztek pásztormadarak a Hortobágyra. Májusban figyelték meg az első példányokat, később több telepük alakult ki. Hodályok tetőzetében, a vályogfalakon lévő lyukakban, szellőzőrésekben stb. költöttek, és a környék legelőin gyűjtötték a sáskákat a fiókák részére. A kisebbekből akár 4-5 darabot is vittek a csőrükben egyszerre. A kirepült fiatalok a seregély fiataljaihoz hasonlítanak, de halványabbak.
