„Tolják már a talicskát”
„Tolják már a talicskát”
A szárcsák vonulás, repülés közben is hallatják a hangjukat, amit egy kis képzelőerővel a nyikorgáshoz is lehet hasonlítani. Chernel szerint a velencei-tavi halászok, amikor megkérdezte tőlük, megjöttek-e már a szárcsák, gyakran így feleltek: „Bizony, esténként igen tolják már a talicskát” vagy „Már csikorognak.”
Vízityúk a fészkén
A szárcsapárok évente egyszer, általában áprilisban költenek, fészküket a nádtorzsák közé építik, nádlevelekkel bélelik. A 7–12 tojáson a szülők felváltva kotlanak, amíg az egyik ül, párja állandóan a közelben tartózkodik, veszély esetén hangokkal figyelmezteti kotló partnerét. A 21–24 nap múlva kikelő fiókák teste fekete, fejük pirosas pihékkel fedett, szemük felett kékes folt van. Néhány napig még a fészken maradnak, de aztán a család együtt úszkál a nád között és a tisztások szélén. A fiókák állandó pityegő hangjelekkel tartják a kapcsolatot egymással és szüleikkel. Éjszakára az első időkben még visszatérnek a fészekre, ahol anyjuk melengeti őket.
Ahol a szárcsa azt tapasztalja, hogy az embertől nem kell félnie, nagyon megszelídülhet. A Balaton nádszegélyei között lapuló horgászstégek közelében fészkelő madarak megszokták, hogy az emberek etetik őket, félelem nélkül úsznak a horgász közvetlen közelébe, és szinte kikövetelik a falatot. A nyár végén csapatokba verődnek és a vonuláshoz készülődnek. Hazánkban gyűrűzött szárcsákat Olaszországból, Tunéziából és Törökországból jelentettek vissza, de enyhe teleken nagy csapatokban nálunk is telelhet. A Balatonon például 1982/1983 telén kereken tízezer példány telelt.
Rendszerint csak a hangját halljuk, azt a malacvisításra is emlékeztető furcsa kiáltást, ami a guvat egyik jellemzője, de magát a madarat csak ritkán sikerül megpillantani. Akkor is csak néhány pillanatra látjuk, amint villámgyorsan átszalad egy keskeny nyiladékon. Ha valaki látni szeretné, hajnalban üljön lesben a tóparton, valami kis öböl közelében, ahol sekély a víz, esetleg iszappadok is vannak, vagy vízinövények borítják a felszínt. Az ilyen helyekért a guvat a legkevésbé háborgatott hajnali órákban szívesen elhagyja a nádas sűrűjét, és jellegzetesen hosszú ujjaival ügyesen kapaszkodik a nádtorzsák között, vagy sétál az iszapos partszegélyben. Hosszú, kicsi, lefelé hajló piros csőre van, pofái, begye és melle szürkék, felül barna, feketés mintázattal, oldalain nagyon jellegzetes fekete-fehér sávozás látszik. Ritkán repül, de ha mégis, akkor lábait láthatóan maga alá nyújtja.
Piros csőrével a guvat legszebb vizimadaraink egyike
A guvat nem válogatós, tavak és csatornák nádszegélyeiben, mocsarakban, benőtt kubikgödrökben mindenütt megtelepszik. Vonuló madár, a Földközi-tenger mellékén telel, de mindig akadnak áttelelők is. Ezek néha télen is hallatják jellegzetes kiáltásukat. Azok, amelyek dél felé vonultak, márciusban érkeznek vissza, revírt foglalnak, és április végén, májusban költenek. A főleg széles sávlevelekből épült fészekbe a tojó 7–11 tojást rak. Amíg kotlik, hosszú csőrével kinyúlva hajtogatja maga fölé a körülötte lévő növényi szálakat. A fiókák 19–20 nap alatt kelnek ki, fekete piheruhájukban olyanok, mintha apró manócskák lennének. Az első öt napon csak a szülők által eléjük tartott táplálékot fogyasztják, ezután fokozatosan megtanulják, hogy maguk is felcsípjék a víz felszínén mozgó rovarokat. Kéthetes korukban már önállóan táplálkoznak. Szüleik viszonylag hamar magukra hagyják őket, de azért a laza családi kapcsolat megmarad.
A guvat tápláléka nagyon széles skálán mozog. Sok vízirovart fog, iszapba dugott hosszú csőrével piócák után keresgél, szívesen fogyasztja a csigákat, de apró gerinceseket is zsákmányol. Csőrének erős ütésével pillanatok alatt megöli a békát, a gőtét, kikapja a vízből a halat, de egykettőre végez az útjába kerülő törpeegérrel vagy vízicickánnyal is. Megölt áldozatának gyakran csak az agyvelejét és a szemeit eszi meg. Gyakran előfordult, hogy a nádasban madárgyűrűzési céllal kifeszített hálókban vergődő madarat a guvat megtámadta, megölte, és az ellenőrzésre érkező madarász már agyvelő nélkül találta őket.
A guvat rendkívül ügyesen mozog a legsűrűbb nád vagy gyékény között is, kiáltása hol itt, hol ott hallatszik.
A revírek határain a hímek néha egymásnak ugranak, kakasok módjára verekednek, miközben hegyes csőrükkel csípnek a másik felé.
A guvatnál gyakrabban figyelhetjük meg a vele rokon vízityúkot. Neve ellenére semmi köze a tyúkokhoz, rendszertanilag a darualkatúak közé tartozik. Az öreg madarak szürkésfeketék, oldalaikon hosszúkás foltokból álló fehér sáv látszik, az alsó farkfedők egy része fehér. Felül olajbarnák, homlokpajzsuk élénkpiros. Ilyen színű a csőr töve is, a hegye viszont sárga. A fiataloknak még nincs piros homlokpajzsuk, színezetük barnás, de fehér alsó farkfedőik úszás közben éppen úgy felvillannak, mint az öreg madaraknál.
A vízityúk Magyarországon elsősorban az Alföld vizein költ, de a Balaton vagy a Velencei-tó mentén járva is rendszeresen megfigyelhetjük. Nappal mozog, de jellegzetes „prütty” kiáltását éjszaka is hallhatjuk. Úszás közben szaporán bólingat a fejével, bukni nagyon ritkán, legfeljebb vészhelyzetben, ha ragadozó üldözi, szokott. Ritkán és rövid távolságra repül, lábait közben maga alá lógatja.
A párok évente kétszer, májusban és júliusban költenek. A tojó 7–10 tojást rak, a szülők felváltva kotlanak. A fiókák 19–22 nap alatt kelnek ki. Az első napokban az öreg madarak még a fészken etetik őket, a fekete, fejükön piros és kék pihékkel fedett fiókák közben úszkálnak a közelben. Az első héten még gyakran másznak fel pihenni a fészekre, és rendszeresen ott is éjszakáznak. Mindkét szülő vezeti őket. Az öreg madarak három-négy hétig etetik a kicsiket, de azok már 3-4 napos korukban egyre magabiztosabban csípnek a feltételezett vagy tényleges táplálék felé. Néha előfordul, hogy valamelyik fióka túl messzire kalandozik a többiektől, és megfigyelték, hogy ilyenkor az öreg madár a csőrébe kapva szállítja vissza testvérei mellé. Különösen a már nagyobbacska fiókával repülni nem kis teljesítmény! A fiatalok öthetes korukban tudnak repülni. Szüleikkel már korábban erősen fellazul a kapcsolatuk, de a testvérek továbbra is szorosan összetartanak. Néha még ősszel is megfigyelték, amint etették egymást, vagy a másik tollait rendezgették.
A vízityúkok októberben indulnak el Afrika felé. Éjszaka vonulnak, a fiatalok gyakran korábban, már a nyár vége felé útnak indulnak. Tavasszal áprilisban érkeznek vissza, de néha áttelelő példányokkal is találkozhatunk.
S. E.
